Pesti Srácok

Budapesten már tetőzött a Duna, most elsősorban a Rábára kell koncentrálniuk a vízügyeseknek

null

Budapesten az előre jelzetteknek megfelelően zajlott le a Duna szombat délutáni tetőzése, de a vízgyűjtőket újabb csapadék érte, a vízügyeseknek most elsősorban a Rábára kell koncentrálniuk – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap.

A tájékoztatás szerint az apadást a német és az osztrák vízgyűjtőkre érkezett újabb csapadék lassítja, és a Dunán tartósan magas vízállásokat okoz, a Rábán pedig még a hármas fokozatot meghaladó, rekordközeli vízszint is kialakulhat.

– írták. Az OVF arra hívta fel a figyelmet, hogy a folyó németországi és ausztriai részvízgyűjtőit szombaton hidegfront érte el, helyenként számottevő csapadékkal, ezen belül elsősorban a Rába vízgyűjtőjén hullott nagyon jelentős mennyiség.

PestiSracok facebook image

– közölte az OVF. Hozzátették: az újabb csapadék következtében egyes bajorországi és ausztriai folyók már újra áradnak, ami a Duna hazai szakaszán jelenleg levonuló árhullám tetőzési szintjeit már nem, az apadás ütemét azonban jelentős mértékben befolyásolja, és várhatóan újra kisebb vízszintemelkedéseket okoz.

– figyelmeztettek.

– közölték. A szigetközi vízgyűjtőre lehullott, jelentős mennyiségű eső miatt a Rábán harmadfokot meghaladó vízállásra kell számítani. Körmendnél a valaha mért legmagasabb vízállás megközelítése sem zárható ki, ezért a védekezéshez újabb csaknem 50 vízügyes szakember segítségére lesz szükség az ország egész területéről.

– ismertették.

Magyarországon már több mint 1200 kilométeren van árvízi védekezés. A Murán és a Dráván várható kisebb árhullámok miatt újra az első fok szintjét meghaladó vízállások várhatóak a következő időszakban, a Tarnán Tarnaörsnél valószínűleg újra a legmagasabb, tehát a harmadfok szintje fölé emelkedik a vízállás, a Zagyván és a Sajón pedig az első fokot megközelítő, illetve afeletti vízállásokra van kilátás – áll az OVF közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.