országos vízügyi főigazgatóság
Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, már a vízmegtartás a fő cél!
Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, ezután már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat - mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság első ülése után Farkas Sándor agrárminisztériumi államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón, Budapesten csütörtökön.Ilyen hülyék nem lehetünk! Nem…? – A szárazság megrendelője ugyanis a monokultúrás mezőgazdaság
Noha a sajtóban nem kap akkora teret, mint két éve, idén is jelentős aszály pusztítja az országot, különösen az Alföldet. Az elenyésző termés persze csak a gazdálkodókat érinti közvetlenül, tehát az ország népességének elsöprő többségét nem; legfeljebb az élelmiszerárak emelkedésében. A heteken át, szinte megszakítás nélkül tartó kánikula azonban már sokkal észrevehetőbb mindenki számára. Szokatlan módon szeptemberbe is átnyúlik a jócskán 30 fok fölötti hőség, miközben Lázár János építési miniszter, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi elnöke a Tranziton azt közölte, hogy már a gépeink és berendezéseink se bírják tartósan ezt a hőhullámot, egyszerűen nem ilyen melegre vagyunk berendezkedve sem műszakilag, se mi magunk testileg. De akkor miért nem oldjuk meg? Miért nem csökkentjük a száraz hőséget?Budapesten már tetőzött a Duna, most elsősorban a Rábára kell koncentrálniuk a vízügyeseknek
Budapesten az előre jelzetteknek megfelelően zajlott le a Duna szombat délutáni tetőzése, de a vízgyűjtőket újabb csapadék érte, a vízügyeseknek most elsősorban a Rábára kell koncentrálniuk – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap.Elkezdték leereszteni a Balatont a magas vízállás miatt
Megkezdték a Balaton vizének leeresztését a tó magas vízállása miatt – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtöki sajtóközleményében. A vizugy.hu által közölt adatok szerint a Balaton átlagos vízállása - a siófoki vízmércéhez viszonyítva - csütörtök reggel 122 centiméter volt, miközben a tó téli üzemi vízszintmaximuma 110 centiméter +/- 5 százalék. A sok csapadék hatására december eleje óta nagyjából 19 centiméternyit emelkedett a Balaton vízszintje.Tetőzik az árhullám a Duna felső szakaszán
A Duna felső szakaszán elkezdődött az árhullám tetőzése, a győri vízügyesek munkáját szolnoki kollégáik is segítik – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn az MTI-vel. A közleményben azt írták: a Győr-Moson-Sopron vármegyei Nagybajcsnál az árhullám a tetőzés közelébe jutott, a vízszint már a Dunakanyarban és a fővárosban is látványosan emelkedik.Befejeződött a környezeti kármentesítés Szentendre térségében – Ártalmatlanították az ivóvizet veszélyeztető szennyezést
Az utóbbi évek egyik legnagyobb jelentőségű környezeti kármentesítése történt meg Szentendre térségében, a fejlesztéssel 120 ezer ember ivóvizét veszélyeztető szennyezést ártalmatlanítottak – jelentette ki Vitályos Eszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője a beruházás ünnepélyes átadásán, kedden, Szentendrén.Döcög a fenntartható tájgazdálkodás ügye: tettek helyett szóbeli egyetértés és kifogások
Messze vagyunk még a vízügyünk helyes mederbe terelésétől, de legalább már helyenként van párbeszéd az érintettek egy része közt. Nem mintha rengeteg vesztegetnivaló időnk lenne ez ügyben, de a kis eredménynek is örülni kell az eddigiek fényében. A fenntartható tájgazdálkodásért és táji vízmegtartásért küzdő Zöld Gerilla Mozgalom és a vízügy kommunikációja egyelőre leginkább közérdekű adatigénylésben és az arra adott válaszban merül ki, ám a Zöld Gerilla múltkori sajtótájékoztatóján már a szóvivők személyes találkozása is megvalósult. Az alkalmat kihasználva mi is kérdésekkel fordultunk a vízügyhöz, amelyekre megérkeztek a válaszok. Ezekből leginkább az látszik kirajzolódni, hogy értik a probléma lényegét, de valamiért nem tudnak vagy akarnak átfogóan tenni a megoldásért.Ki gondolta volna a tavalyi aszály után, hogy idén rekord árvíz lesz a Dráván
Ötvenegy éves árvízszint-rekord dőlt meg hétfőn a Dráván Őrtilosnál, a Mura és a Dráva összefolyásánál – írta közleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).Erős árhullámok alakulhatnak ki a következő napokban a magyar folyókon
Rekordközeli árhullámokat is hozhat a rendkívüli mennyiségű és kiszámíthatlan augusztusi csapadék a magyarországi folyókon; az elmúlt két napban hullott csapadék már árhullámokat indított el a Dunán, a Rábán, a Murán, a Dráván, a Sajón, a Tarnán és a Zagyván is – közölte a hazai sajtóval az Országos Vízügyi Főigazgatóság pénteken.Ajánljuk még