Pesti Srácok

Elhunyt Kulcsár Anna

Elhunyt Kulcsár Anna

Hosszan tartó, súlyos betegségben kedden elhunyt Kulcsár Anna, a Magyar Nemzet publicistája, főmunkatársa. Kulcsár Anna a PestiSrácok.hu számos kollégájának korábbi munkatársa volt.

Miután 1968-ban summa cum laude minősítéssel elvégezte a jogi egyetemet, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dolgozott fogalmazóként. Bírói–ügyészi szakvizsgát tett, ezután kezdte meg újságírói pályáját az Esti Hírlapnál. Bírósági, városházi tudósítóként tevékenykedett, az igazságszolgáltatás legkülönfélébb aspektusairól azonban később is sokat írt.

Az Esti Hírlap után a Világgazdaságnál és a Magyar Hírlapnál vállalt állást, a Magyar Nemzethez 2004 végén csatlakozott. Az elmúlt húsz évben – érintve a Napi Gazdaságot és a Magyar Időket – lényegében végig ugyanennél a szakmai műhelynél dolgozott. Munkássága elismeréseként 2009-ben átvehette a Magyar Nemzet Aranytoll-díját.

A rendszerváltozás előtti nagy bűnperekről 1986-ban Gyilkosok voltak címmel írt két kiadást megélt könyvet. Két évtizeden át tagja volt a Budapesti Ügyvédi Kamarának, tízéves aktív ügyvédi praxisa alatt főként sajtóperekkel és családjogi ügyekkel foglalkozott.

PestiSracok facebook image

Kulcsár Annát a Magyar Nemzet saját halottjának tekinti.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.