Pesti Srácok

Fürjes Balázs: most Budapest tanítja a világot

null

Fürjes Balázs szombaton arról tartott előadást a városi sportágak olimpiai selejtezőjének második, budapesti állomásán, hogyan lehet ezekben a sportágakban versenyeket szervezni.

Fürjes Balázs a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott prezentációját azzal kezdte, hogy a magyar szervezőknek már van tapasztalatuk az utcai sportágakat felvonultató multisportesemény szervezésében, mivel 2019-ben Budapest adott otthont a World Urban Gamesnek, erről pedig egy kisfilmet is bemutatott az érdeklődőknek.

– mondta az MTI-nek Fürjes Balázs. Hozzátette, ez a rendezvény egyszerre egy sportesemény, amelyen a világ élmezőnye versenyez, emellett pedig családi és zenei fesztivál is egyben. Kiemelte, az öt évvel ezelőtti World Urban Gamesen több volt a babakocsi-kerék, mint a bicikli, mert rengeteg család látogatott ki az eseményre.

PestiSracok facebook image

Korábban Pierre Fratter-Bardy, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) stratégiai és fejlesztési társigazgatója ismertette, hogy a sanghaji állomáson a szurkolók harminc százaléka 18 éven aluli volt, nyolcvan százalékuk pedig 45 éven aluli, éppen ezért a rendezvény a fiatalokat és a családokat célozza.

– mondta. Hozzátette, hogy instruktorok segítenek az érdeklődőknek és minden eszközt, felszerelést a szervezők biztosítanak, a belépés pedig teljesen ingyenes. Arra is kitért, hogy más-más erősségei vannak a sanghaji, illetve a budapesti állomásnak, utóbbi abban különbözik, hogy egy parkban, zöld környezetben zajlik. Úgy fogalmazott, hogy bár a magyarok még nem tartoznak ezekben a sportágakban a világ élmezőnyéhez, a szurkolók mégis nagyon lelkesen követik a versenyeket.

– fogalmazott. Fürjes Balázs szerint az egyik tanulsága ennek a rendezvénynek, hogy miközben meg kell őrizni az eredményességet a hagyományos magyar sikersportágakban, mindezt ki kell egészíteni azzal, hogy a magyarok nyitnak az olimpia programján feltörekvő sportágak felé. Erősíteni kell a megbecsülésüket, a támogatásukat, több lehetőséget kell kapniuk és ki kell építeni ezekben a sportágakban is a nemzetközi versenyzéshez szükséges szabadtéri és fedett infrastruktúrát. Ez egy olyan adósság, amit a következő években rendezni kell.

– mondta Fürjes Balázs, aki előadását a versenyre berendezett Ludovika Campusról készített drónfelvétel bemutatásával zárta. Szombaton három magyar is megméreti magát, Kempf Zoltán a BMX freestyle 12 fős döntőjében vesz részt, majd a breaktáncosoknál Szarvák Csenge (B-girl Csenge) és Lobontiu Menotti Noris (Noris by Nature) is bemutatkozik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor