Pesti Srácok

Genfben betiltották a gyűlöletkeltő jelképek nyilvános használatát

null

A genfiek nagy többsége egyetértett a vasárnapi népszavazáson a gyűlöletkeltésre alkalmas – közöttük a náci – jelképek nyilvános használatának betiltásával a szavazatok több mint 96 százalékának feldolgozása alapján.

A törvénytervezetről egyedül Genf kantonban szavaztak Svájcban. A hivatalos eredmények szerint a genfiek mintegy 85 százaléka értett egyet azzal, hogy tiltsák be az ilyen jelképek közszemlére tételét vagy viselését közterületen. Szövetségi szinten is készül hasonló törvénytervezet, az erre vonatkozó indítványt áprilisban fogadták el a svájci képviselők. Az indítvány megbízza a kormányt, hogy dolgozza ki az ilyen jelképek tiltására vonatkozó jogi alapokat, amelyeket a parlamentnek meg kell szavaznia. Ily módon Genf lesz az első kanton, amely törvénybe foglalja közterületen a gyűlöletkeltésre alkalmas jelképek tilalmát – írta a Keystone-ATS hírügynökség. A törvénymódosítást a radikális jobboldali Centrum (UDC), a szövetségi alsóházban legtöbb képviselővel rendelkező párt kivételével minden politikai formáció támogatta. Az indítványt ugyanakkor az UDC egyik képviselője nyújtotta be, akinek a nagyapját a mauthauseni koncentrációs táborba deportálták.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.