Pesti Srácok

Gyurcsányék elővették a Csubakka-védelmet, de a számlák ismét ellenük vallanak – Tudatosan csalhattak Újpesten

Gyurcsányék elővették a Csubakka-védelmet, de a számlák ismét ellenük vallanak – Tudatosan csalhattak Újpesten

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a DK szándékosan el akarta csalni a főpolgármester-választást, de nem kell Fletóékat félteni, megtalálták a saját védelmüket: Vitézy Dávid fideszes, úgyhogy hazudik. Persze, biztosan így van, hiszen a Fidesz vezető politikusa mondta annak idején, hogy hazudnak reggel, délben meg este. Ja, nem...

Nagy István újpesti fideszes képviselő a közösségi oldalán ismertette, hogy a Gyurcsány Ferenc embere, Trippon Norbert által vezetett Újpesten hogyan tévesztették meg a választókat – írja az Origo.

– mutatott rá Nagy István.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet Nagy István, aki a számlát is mellékelte bejegyzésében.

– mutatott rá a képviselő.

– áll az alábbi bejegyzésben (a beillesztett képre kattintva nagyban is láthatják a bizonyítékokat).

Csubakka-védelem

A hírre természetesen Gyurcsányék is reagáltak, vagyis inkább úgy tettek, mintha reagáltak volna, ugyanis érdemi választ nem adtak. A DK-nak mindössze annyira futotta, hogy kijelentették: "Vitézy Dávid hazudik, mert fideszes". Igen, hölgyeim és uraim, Ferenc testvér válasza ismét annyi lett, hogy neki higgyenek, ne a szemüknek.

Mindeközben azt se felejtsük fel, hogy az újraszámlálást követően Karácsony előnye mindössze 41 szavazat volt, és a főpolgármester az újraszámlálás előtt nagyon is kampányolt egy új választás kiírása mellett, amit természetesen azóta elfelejtett. Csak szeretnénk megjegyezni, hogy a Gyurcsány-jelölt előnye 0,0004 tízezrelék – hogy ezek után mennyire tartja magát legitim nyertesnek, már csak pofa kérdése.

Forrás: Facebook, Origo, MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.