Pesti Srácok

Hogyan állhat össze a budapesti közgyűlés – Avagy ki adja el a lelkét az ördögnek?

null

Bármi is legyen a döntés a főpolgármesteri szavazatok újraszámlálásának ügyében, az már biztos, hogy bárki is kerül Budapest élére, annak nem lesz egyszerű dolga a közgyűléssel. Lássuk, milyen frakciók alakulhatnak ki, és kinek kell kivel szövetségre lépnie, hogy megszerezze a többséget!

Ugyan a végeredményt kihirdette az NVI, mégse nyugodott meg a közvélemény a Főpolgármester személyével kapcsolatban. Mint arra a Vekker úr blogon felhívják a figyelmet, azt egyelőre nem tudjuk, lesz-e újraszámolás, és azt sem, hogy változhat-e a kimenetel. Mostani témánk tekintetében ez most mellékes is, ugyanis akár Vitézy, akár Karácsony vezeti majd Budapestet, ugyanabba a cicaharcba fog beletenyerelni – írja a portál. A blogon közzétett, alábbi grafikán láthatóak az erőviszonyok, a frakciók feltételezett vezetői, valamint öt lehetséges koalíciós felállás a Közgyűlésben. Ebből két olyan variáció van, ahol meglehet a 17 fős többség, és három olyan, ahol karcsú az összeborulás.

Törékeny szövetségek várhatók

Azonban a két használható kimenetel is olyan, hogy azt a felek arcvesztés nélkül igen nehezen tudják összehozni. Tetszik, nem tetszik, az a vegytiszta helyzet, hogy a Tisza támogatása nélkül egyik oldal sem tud érdemi döntéshez jutni még egy írószerbeszerzésről sem. Nézzük a két, többséggel rendelkező verziót.

PestiSracok facebook image

Mint arra a portál felhívja a figyelmet, a Karácsony–Tisza párt–Kutyapárt (20 fős többség) felállásban húsz képviselővel egy nagyon kényelmes többség jöhetne létre Karácsony Gergely mögött, ami biztosítaná hosszú távon a működést. Azonban ehhez az kell, hogy Karigeri és a DK befeküdjön a Magyar Péter-féle pártnak, és az ő csecsén csüngve dolgozzanak kéz a kézben évekig. Tenniük kell ezt úgy, hogy a Tisza konkrétan kifilézte a Gyurcsány vezette pártot országosan, nem mellesleg lealázta a teljes ellenzéket. Ennek fényében több mint ciki lenne épp a Tisza pártnál kuncsorogni annak érdekében, hogy meglegyen a közgyűlési többsége a főpolgármesternek.

– tette fel a kérdést az oldal, majd felvetették a másik verziót, nevezetesen a Vitézy–Fidesz–Tisza párt koalíciót (23 fős többség). Erre azért – lássuk be – nincs nagy esély. Amint a szerző összefoglalta:

A teljes elemzést, illetve azt, hogy van-e esetleg harmadik verzió, ITT olvashatják.

Forrás: vekkerur.blogspot.com; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.