Pesti Srácok

Karácsony Gergely ma felhívja Magyar Pétert, hogy a jövőben működjenek együtt

null

Az ATV-ben sírta ki magából fájdalmait Karácsony Gergely, aki nem támadja meg a Kúria döntését, mert szerinte ez a szervezet legalább független. Ebből kikövetkeztethető, hogy nem is mond le, tehát marad főpolgármester, az egész csak egy színjáték volt. Ezzel együtt viszont realizálta, hogy semmi mozgástere, hiszen tele a közgyűlés Tisza pártosokkal, fideszesekkel, LMP-sekkel stb. Ezért már ma Magyar Péter ajtaján fog kopogtatni. Reméljük nem lapáttal.

A főpolgármester-választás megismétlésére vonatkozó kúriai döntés után az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt Karácsony Gergely főpolgármester, aki azt mondta,azért támadta meg az eredményt, mert többféleképpen manipulálták a választást.

Szerinte szándékosan félrevezették a választókat a Fidesz két jelöltjével, akik egyike az utolsó pillanatban visszalépett a másik javára, de a manipuláció része volt az EP- és az önkormányzati választás összevonása, majd utóbbi szabályainak megváltoztatása is (vélekedik a főpolgármester). Csak azt felejti el, hogy hány milliárd forintot spórolt meg ezzel az összevonással az állam, de mint tudjuk a költés nagymesterét ez nem érdekli.

Bár nem mert választási csalást emlegetni, szerinte az is felvet kérdéseket, hogy az újraszámolás során a fideszes kerületekben két és félszer annyi Vitézy-szavazat született.

PestiSracok facebook image

Karácsony ezzel együtt közölte, hogy nem fordul az Alkotmánybírósághoz a Kúria döntése ellen. Szerinte ugyanis míg Kúria egy független testület, az Alkotmánybíróság fideszes.

Hatalomért mindent

A főváros jövőbeni vezetéséről Karácsony azt mondta: nem ismeri a Tisza Párt képviselőit, sem a programjukat, mégis szeretne velük együttműködni. Majd közölte azt is, hogy elkéri valakitől Magyar Péter számát, és holnap fel is hívja, hogy egyeztessenek a közös munkáról.

Arról, hogy Magyar Péterék közölték, megszabadulnának a múlthoz köthető cégvezetőktől, a főpolgármester úgy reagált: a fővárosi cégvezetők között nincsenek ilyenek, Draskovics Tibor például nem cégvezető.

Forrás: Madniner, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.