Pesti Srácok

Kártérítést ígért a kormány az Apple Pay-es botrány károsultjainak

Kártérítést ígért a kormány az Apple Pay-es botrány károsultjainak

Folytatódnak a levonások az digitális kártyákról, a két nappal ezelőtt életre kelt Apple Pay-t még maga az Apple sem tudja megzabolázni, miközben biztosítottak mindenki, hogy nem hackertámadásról van szó. A Magyar Nemzeti Bank után a kormány is felemelte a szavát és egy héten belüli kártérítést ígérnek a károsultaknak, amelyet több bank már el is kezdett folyósítani - minderről az Index számolt be részletesen.

Ahogy lapunk is megírta, június 26-án az Apple Pay önálló életre kelt és teljesen indokolatlanul és váratlanul elkezdett levonni random összegeket a felhasználók kártyáiról. Volt olyan, akinél csak pár száz vagy pár ezer forintról volt szó, de egyeseknek akár félmilliót is levont a számlájáról az alkalmazás, noha erre felhatalmazást nem adott a tulajdonos. A helyzet két nap után sem javult, bár az Apple állítja, hogy nem hackertámadás történt, a levonások ugyanúgy folytatódtak.

A magyarországi bankok sorban jelezték, hogy a probléma szinte mindegyiküknél fennáll, a Magyar Nemzeti Bank pedig azt mondta, hogy elvárja az intézetektől, hogy nyomon kövessék az elektronikus pénzforgalommal kapcsolatos fejleményeket és kiemelték, hogy

A Telex értesülései szerint már a kormány is foglalkozik a dologgal, hiszen olyan egyenlegekről is vontak le, amelyeket már letiltottak vagy egyáltalán nem volt rajtuk pénz, így mínuszba taszítva az ügyfeleket. A kormány egy héten belüli kártalanítást ígért, az Erste már elindította a visszatérítéseket, a Raiffeisen pedig jövő hétre ígérte ugyanezt.

Forrás: Index
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.