Pesti Srácok

Orbán Viktor: Ma arra kell vállalkoznunk, ami Tiszának nem sikerült: megakadályozni, hogy Magyarország belekerüljön egy háborúba – Nézze vissza nálunk a kormányfő beszédét!

Kedden emlékeznek meg Kárpát-medence-szerte a nemzeti összetartozás napjáról immáron tizennegyedik alkalommal, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján. Az erről határozó, a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényt a Fidesz-KDNP indítványára 2010. május 31-én fogadta el az Országgyűlés. Orbán Viktor ebből az alkalomból ma délelőtt a geszti Tisza-kastély ünnepélyes átadásán tart beszédet. Kövesse velünk élőben a kormányfő felszólalását!

Orbán Viktor beszédében köszöntötte a megjelenteteket és méltatta, hogy a Tisza családhoz méltó módon újították fel a tragikus sorsú miniszterelnök otthonát. Mint mondta, különös jelentőséggel bír az, hogy ott emlékezhetnek meg az összetartozás napjáról egy újabb pusztító háború árnyékában. Mint mondta a nemzet tartozását róják ma le azzal, hogy Tisza István emlékéhez méltó módon felújították a kastélyt. Orbán Viktor kormányfő a beszédében kijelentette, ma itt Geszten összesűrűsödik a történelem.

– mondta. A Tisza-család történelmére vonatkozóan Orbán Viktor elmondta, hogy a Tiszák ott voltak a török elleni harcokban, majd egy egy évszázadig kellett küzdeniük, hogy visszaszerezzék az őseik birtokát.

– hangsúlyozta Orbán Viktor. A kormányfő szerint ennyi év távlatából látszik, hogy a trianoni diktátum nemzetünk halálát kívánta.

– tette hozzá. Orbán Viktor szerint az első világháború egy olyan háború volt, amelyen a győztesek is rajta vesztettek.

– jelentette ki a miniszterelnök. A kormányfő szerint azonban most jobbak az esélyeink. Mint mondta, most összeurópai választáson tehetjük meg azt, amire 110 éve, a dualizmus végóráiban nem volt lehetőségünk, hiszen most mi választunk kormányt, mi mondhatjuk ki az akaratunkat, így kimondhatjuk azt is, hogy nem akarunk háborút.

– jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő előtt a térség országgyűlési képviselője és a történelmi egyházak képviselői szólaltak fel

A képviselőt követően a történelmi egyházak képviselői mondtak áldást az ünnepségen. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszédében úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Kihangsúlyozta azonban, hogy a szörnyű tragédia ellenére sikerült a magyarságnak megmaradnia, és ehhez kellett Isten segítsége is. Mindenki megértette az evangélium szavát, hogy minden ország amely meghasonul önmagával az elveszett. Mint mondta ezért kell építenünk, Istenért, azért az Istenért, aki idehozott minket Ázsiából, s akit mi is idehoztunk magunkkal. Az egyházi vezetők beszédüket követően megáldották a megjelenteket.

Kovács József, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében felidézte a geszti Tisza-kastély történetét. Mint fogalmazott, Tisza Istvánnak vészterhes idők jutottak kormányfőként. Ezután kitért a térség infrastrukturális fejlődésére, mint emlékeztetett, 2016-tól napjainkig megújultak Geszten az utak, felújították a Tisza-kriptát, a kastélyparkot és épült a településen iskola, templom, most pedig megújult a Tisza-kastély.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?