Pesti Srácok

Lázár János szerint Budapesten csőd lesz, Márki-Zay Péter pedig föl akarja nyalni magát a Tisza Párthoz

null

Lázár János építési és közlekedési miniszter péntek délelőtt a Rádió 7-nek adott interjút, ahol az európai parlamenti választások eredményeiről elmondta, hogy a Fidesz-KDNP részéről európai rekord született, mert még egy ilyen támogatottságú pártszövetség nincs a kontinensen. Az önkormányzatival kapcsolatban viszont már nem volt ennyire pozitív, szerinte a Varga-Novák-Balog ügy tett be a kormánypártoknak és az emberek helyi szinten a Fidesz ellen szavaztak, nem a jelöltjeik ellen. A hódmezővásárhelyi eredményről pedig úgy vélekedett, hogy amikor az emberek kijózanodnak majd a választási győzelem mámorából rájönnek, hogy üres a város kasszája, a kasszakulcs pedig a kormánynál van. A miniszter Márki-Zay Pétert sem kímélte, szerinte a polgármester föl akarja nyalni magát a Tisza Pártba.

Lázát János személy szerint élvezte a kampányidőszakot és úgy véli sokat számított, hogy Orbán Viktor is személyesen részt vett benne, ez is hozhatott százalékokat a pártszövetségnek. Szerinte a Fidesz 44,5 százalékos eredménye európai rekord, mert nincs párt Európában, amire ilyen nagy százalékban szavaztak volna, ráadásul a Fidesz soha nem kapott ilyen sok szavazatot. Hozzátette, hogy gazdasági növekedés nélkül, külső és belső támadások közepette még inkább szép a 44,5 százalék, de ő ennél azért jobb eredményre számított, 45 százalék fölöttire gondolt.

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban viszont már nem volt ennyire pozitív, szerinte ugyanis a

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy

Kiemelte továbbá, hogy a jövőben minden felelősség a városvezetést illeti és amikor Hódmezővásárhely lemaradásáról lesz szó, nem a kormányra kell mutogatni. Lázár viszont harcos típusnak tartja magát, nem szokott meghátrálni, küzdeni fog az elveikért.

Megjegyezte azt is, hogy szerinte nem helyi ügyekről szólt a választás, és az eredményt nem lehet csak helyi ügyekkel magyarázni, az emberek a Fidesz ellen adták a voksukat, nem az ő embereik ellen. Ha a jövőről kell beszélni, akkor szerinte ezeké a fiataloké a jövő, és a városnak ilyen emberekre van szüksége, akiknek van elképzelésük a városról.

Ami viszont szerinte kihatással volt a választásokra, az a Varga-Novák- Balog ügyhalmaz, amiből született a Tisza Párt. Hódmezővásárhelyen az, hogy a Tisza nem indított jelöltet Lázár szerint eldöntötte a választást.

-fogalmazott. Szerinte egyes ellenzékiek baltával támadtak a Tisza Pártra, míg mások a nyelvükkel, és „ilyen a hódmezővásárhelyi polgármester is, aki föl akarja nyalni magát a Tisza Párthoz”.

Budapesten csőd lesz

A jövőbeni terveiről elmondta, hogy marad a politika területén, de nem indul 2026-ban az országgyűlési mandátumért és a miniszteri széket is átadja.

Vásárhelyen zajlik egy vita arról, hogy nem kellene beülniük a közgyűlésbe a kormánypárti képviselőknek. Itt amúgy sem munka folyt a miniszter szerint, mivel Márki-Zay a korábbiakban is folyamatosan „revolverezte” a kormányt, Orbánt és Lázárt, így megérti, hogy ott akarják hagyni a fideszesek a helyi közgyűlést, de van 8500 választójuk, így bár nem könnyű, de harcolni kell tovább szerinte.

Szerinte Vásárhelyen is lesz kijózanodás, amikor kiderül, hogy üres a város kasszája, a kasszakulcs pedig a kormánynál van, ezzel kell szembenézniük a helyiekkel, akik így arra adták a felhatalmazást Márki-Zay Péternek, hogy ezt a helyzetet kezelje. Országosan is ez a helyzet szerinte sok ellenzéki városban.

– jelentette ki Lázár.

Három feladat áll előttük

A jövőbeni tervekre visszatérve elmondta, hogy azt tapasztalta, hogy egy új jelenség van a helyi politikában, az pedig az, hogy mire használják fel az adót. Az utóbbi években szerinte rengeteg pénz ment el fesztiválokra, „etetésre, itatásra”, szerinte ez helytelen megoldás, a várost kellett volna helyette építeni, kórházakat és iskolákat felújítani, így azt fogja javasolni a kormánynak, hogy legyen egy helyi iparűzési adó, ennek reformja, ami megszünteti az eddigi rendszert, ez pedig a harmadik előttük álló feladat.

Forrás: Index, Telex, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.