Pesti Srácok

Letartóztatták a korrupciós botrányba keveredett baloldali óbudai alpolgármestert

null

Letartóztatták a Czeglédy Gergőt, Óbuda alpolgármesterét és az egyik önkormányzati cég vezetőjét, amely érintett lehet az önkormányzatot is elérő korrupciós ügyben – írja a 24.hu.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban a lapnak azt mondta, hogy a nyomozási bíró elrendelte a minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsított alpolgármester egy hónapos letartóztatását, és annak az önkormányzati cégvezetőnek a letartóztatását is, akit ezen bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetéssel gyanúsítanak. A végzés nem végleges.

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, már tíz gyanúsítottja van a márciusban kirobbant óbudai korrupciós botránynak, miután újabb öt résztvevőt gyanúsítottak meg a nyomozó ügyészek. Kettejüket, Czeglédy Gergő alpolgármestert és a Békásmegyeri Piac vezetőjét őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatásukat. Az Óbuda–Békásmegyer Önkormányzat nevében valótlanságokat állítva azt közölték: a korrupciós botrány nem érinti önkormányzati dolgozót vagy céget, a szerződéseik törvényesek.

Forrás: 24.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.