Magyarországot szidja a bukás előtt álló belga kormány

A háborút támogató, európai országok egyre frusztráltabbak Magyarország akadékoskodása miatt, amely szerintük az ukrajnai katonai segélyek ügyében történnek - írja a Politico. És, tegyük hozzá, a fegyverszállítások és háború eszkalációja ellen is fellép a magyar kormány. A belga külügyminiszternő bejelentette, hogy a 7-es cikkely szerinti eljárás felgyorsításával egyszerűen meg kellene fosztania Magyarországot a szavazati jogától. Ez tehát azt jelenti, hogy most próbálják eltüntetni a háború útjából az utolsó akadályt. Ahogy megírtuk, a magyar választók erős döntése kell június 9-én, hogy Magyarország ki tudjon maradni a háborúból. De nem véletlen a belga kormány mozgolódása. Június 9-én Belgiumban egyúttal országgyűlési választásokat is tartanak. A belgiumi kormánypártok nagy bukás előtt állnak, könnyen lehet, hogy a bevándorlásellenes jobboldali párt alakíthat kormányt.
A jobboldal előnyben
A közvélemény-kutatások szerint Flandriában két flamand-jobboldali párt fogja megszerezni szavazópolgárok bizalmának a többségét. A jobboldali Vlaams Belang a flamand szavazatok akár 27 százalékát is megszerezheti, és ezzel az ország legnagyobb pártjává válhat. A szintén jobboldali Új Flamand Szövetség (N-VA) körülbelül 20 százalékot szerezhet, amivel a koalíciós tárgyalások során eldöntheti a mérleg nyelvét. Vallóniában és Brüsszelben az RTBF közszolgálati műsorszolgáltató legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a Frankofón Szocialista Párt (PS) a jobbközép liberális Mouvement Réformateurrel (MR) egyaránt 23 százalék körül áll. A harmadik helyen a szélsőbaloldali PTB áll.
A magyarokat gyalázó külügyminiszternő egyébként az ultraliberális MR tagja. Hadja Lahbib a neve, 54 éves és már külügyminiszterré választása is botrányos volt. Semmiféle politikai tapasztalata nem volt a migráns hátterű, a muszlim vallásról buddhizmusra áttért újságírónőnek. Az orosz-ukrán háború kitörése előtt egyébként szélsőséges oroszbarátsággal vádolták, talán ezt ellensúlyozandó, Hadja Lahbib az ukránok egyik leghangosabb támogatójává vált. (Korábbi, még tévériporterként tett krími látogatása idején az ukrán internetes oldalak egyik leggyűlöltebb szereplője volt.)
Már külügyminiszterként került botrányba, amikor kiderült, enyhén szólva nem tett meg mindent, hogy a Hezbollah terroristacsoportot ne tudják pénzelni Belgiumból.
Hadja Lahbib egyébként harcos LMBTQ-aktivista, amikor például a Balkánon járt diplomáciai körúton, provokatívan elsősorban ezzel a kérdéssel foglalkozott.
Forrás: Origo, fotó: MTI