Pesti Srácok

Majdnem mindenhol a Szerb Haladó Párt győzött a szerbiai önkormányzati választásokon, három települést vezetnek továbbra is magyarok

Majdnem mindenhol a Szerb Haladó Párt győzött a szerbiai önkormányzati választásokon, három települést vezetnek továbbra is magyarok

Négy települést kivéve mindenhol a Szerb Haladó Párt nyerte meg a vasárnap tartott önkormányzati választásokat Szerbiában, három helyen - Topolyán, Magyarkanizsán és Zentán - a Vajdasági Magyar Szövetség szerezte meg a legtöbb szavazatot, míg a délnyugat-szerbiai Tutinban egy bosnyák párt győzött.

Annak ellenére, hogy az önkormányzati választásokat a baloldali ellenzék követelésére tartották meg néhány hónappal korábban, mint hogy lejárt volna a helyi vezetések megbízatási ideje, számos helyen éppen az ellenzék nem indított jelölteket. Így történt Belgrádban is, ahol a december 17-i választás után nem sikerült megalakulnia a városi közgyűlésnek, ugyanis egyik párt sem tudta biztosítani a kellő többséget. A megismételt választásokon a Szerb Haladó Párt (SNS) sokkal jobban szerepelt, mint fél évvel ezelőtt. Koalíciós partnereivel decemberben 54 helyet tudott volna biztosítani a 110 tagú közgyűlésben, az előzetes eredmények szerint most várhatóan 63 helye lesz, és a fővárost továbbra is Aleksandar Sapic fogja vezetni polgármesterként.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 23 vajdasági, magyarok lakta településen indult önállóan. Pásztor Bálint pártelnök korábban közölte, a VMSZ célja, hogy megtartsa azt a három települést - Topolyát, Magyarkanizsát és Zentát -, amelyet a korábbi években is ez a párt vezetett. Az előzetes eredmények szerint ez sikerült, amit a választásokat követő, vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Pásztor Bálint is megerősített. A politikus megköszönte a választópolgárok támogatását, valamint mindazok munkáját, akik az utóbbi időszakban azon dolgoztak, hogy a párt minél jobb eredményt érjen el. "Ami az eredményeket illeti, úgy tudnám összefoglalni az eredményeket, hogy talpon maradtunk. Talpon maradt a Vajdasági Magyar Szövetség, talpon maradt politikai értelemben a vajdasági magyar közösség is, hiszen három önkormányzatban győzni tudtunk" - húzta alá. Hozzátette: a többi észak-vajdasági településen a VMSZ a második számú politikai erő az SNS után.

PestiSracok facebook image

-közölte.

Szabadkát az utóbbi években az SNS és a VMSZ koalíciója vezette, és a bejelentések szerint ez ezúttal is így lesz. A vasárnapi voksoláson az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt a voksok 51 százalékát szerezte meg, míg a Vajdasági Magyar Szövetségre a választópolgárok 27 százaléka adta a voksát. A baloldali ellenzék, Szabadka az erőszak ellen nevű listája a voksok 15 százalékát szerezte meg, míg a horvát kisebbségre a lakosság 4 százaléka szavazott. Az önkormányzati választások végleges eredményeit az urnazárást követő 96 órán belül közlik, míg a helyi közgyűléseknek a végleges eredmények kihirdetését követően 30 napon belül kell felállniuk.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."