Pesti Srácok

Már meg is van Csák János utódja, ő lesz az új miniszter a Kulturális és Innovációs Minisztérium élén

Már meg is van Csák János utódja, ő lesz az új miniszter a Kulturális és Innovációs Minisztérium élén

Megtiszteltetés és felelősség az, hogy a miniszterelnök a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetésére kért fel, "nem posztot, hanem feladatot kaptam" - mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn az MTI-nek adott interjújában.

Hankó Balázs azt mondta: "nemzetünk versenyképességét és közösségein alapuló identitásának erősítését és őrzését kell szolgálnom". Köszönetet mondott Csák János leköszönő miniszternek, akitől az elmúlt években sokat tanult a vezetésről és a diplomáciáról. "Az ő munkáját kívánom folytatni" - hangsúlyozta. A kormányzati tapasztalatairól azt mondta, hogy már sokfajta helyzetben segítette az elmúlt években a kormány munkáját: volt már tanácsadó, miniszteri biztos, helyettes államtitkár és államtitkár is.

A KIM-ben 2022 nyarától felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárként, majd 2022 decemberétől pedig négy terület, a felsőoktatás, szakképzés, felnőttképzés, innováció államtitkáraként végezte feladatát - emlékeztetett. Ugyanakkor már 2010-től az egészségügyért felelős államtitkárságon tanácsadóként dolgozott, ezt követően pedig 2017-től, mint az orvosegyetemek fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, majd 2020 nyarától mint felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár dolgozott Palkovics László miniszter mellett - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Hankó Balázs. A szakmai hátteréről azt közölte, hogy eredendően gyógyszerész és egyetemi oktató, de az utóbbi években közszolgálatban dolgozott különféle vezetői állásokban.

- mondta a minisztérium élére felkért politikus.

Úgy folytatta, hogy az egyetem főgyógyszerészeként felelős volt az ország legnagyobb betegellátó intézményének, a Semmelweis Egyetemnek a gyógyszerellátásáért, több tantárgy oktatója volt, kutatási területe a gyógyszerészi gondozás és beteg-együttműködés a helyes gyógyszeralkalmazás érdekében. Hozzátette: 2022-ben habilitált és 2023-ban kapta egyetemi tanári, professzori kinevezést a Semmelweisen; az egyetem vezetésében Merkely Béla rektor stratégiai helyettese volt a helyettes államtitkári kinevezéséig, 2020 nyaráig. Családjáról azt mondta, hogy felesége is gyógyszerész, akivel közösen végeztek az egyetemen; négy gyermekük közül a legidősebb már egyetemista, második gyermekük most érettségizik, és immár a másik kettő is gimnazista. Közös kapocsnak nevezte, hogy családjuk elég aktív Gödöllő közösségi és egyházközösségi életben.

- hangsúlyozta. Szakmai terveiről kiemelte, hogy mindenekelőtt a versenyképesség erősítése a feladata.

- fogalmazott Hankó Balázs. Az interjúban elhangzott az is, hogy a szakképzésben is van teendőnk: tavaly az EB-n a magyar szakképzés ezüstérmes lett, így most az a cél, hogy legközelebb legyen aranyérmes.

- hangsúlyozta. A kulturális területen két célt tűzött ki: a nemzeti identitásunk megőrzését és a magyar kulturális élet értékközvetítő szerepének erősítését.

- mondta Hankó Balázs.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Lakatos Péter)

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.