Pesti Srácok

Megérkezett a cáfolat: senki nem akarja kizárni Magyarországot a NATO munkacsoportjából

Megérkezett a cáfolat: senki nem akarja kizárni Magyarországot a NATO munkacsoportjából

Mint ismert, korábban felmerült az ötlet, hogy kizárják Magyarországot a NATO Bukaresti Kilencek munkacsoportjából amiatt, hogy a magyar kormány megvétózta a szervezet Ukrajna támogatásával kapcsolatos döntéseit. Legalábbis erről jelentek meg találgatások, amelyeket most Klaus Iohannis román államfő határozottan cáfolt – számolt be a Mandiner.

A B9-csoport 2015-ben jött létre, a NATO kelet-európai tagállamait tömöríti, olyan országokat, amelyek régebben a varsói szerződés tagjai voltak. Joe Biden amerikai elnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár múlt szerdán, Varsóban biztosították a Bukaresti Kilencek országainak vezetőit arról, hogy a NATO keleti szárnyának megerősítése a szövetség prioritásai közé tartozik. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke azonban nem vett részt a NATO keleti szárnyát képviselő tagállamok csoportjának a rigai csúcstalálkozóján. A Mandiner kérdésére a Sándor-palota a következő nyilatkozatot tette:

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA-PAP/Pawel Supernak

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.