Pesti Srácok

Megint a valóság ellen lázad Magyar Péter

null

Vajon miért fáj annyira a baloldalnak, hogy a kormány plakátkampányában felhívják a figyelmet arra a háborús veszélyre, ami mindannyiunkat fenyeget? Miért szeretnék, hogy eltűnjön a figyelmeztetés? Nem állítunk, kérdezünk, de talán azért lehet, mert tudják jól, a magyar emberek nem akarják kiszolgálni a megbízóik akaratát, akik az egész Európai Unióval együtt hazánkat is egy világháborúba sodornák.

A nyugat-európai vezetők egyre inkább afelé terelnék az egész uniót, hogy katonával, fegyverrel vegyünk részt az orosz ukrán-háborúban, és ebben a tervben a magyarországi baloldal teljes vállszélességgel szolgálja ki őket.

Így tesz Magyar Péter is, aki először azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit beperel, aki őt háborúpártinak nevezi (érdekes, valahogy mégsem tette meg), most pedig a legújabb szektagyűlésén kijelentette, hogy petíciót indított a háborús veszélyre figyelmeztető plakátok eltüntetéséért (ITT 19 perc 5 másodpercnél).

Hogy miért ilyen fontos, az ellenzéknek, hogy ne beszéljünk a fenyegetésről, miközben a közvetlen szomszédunkban tombol a háború? Ki tudja, talán azért, amiért Karácsony Gergelyék annak idején álproblémának nevezték a migrációt. Emlékszünk még arra, mikor Karácsony miniszterelnök-jelölti kampányában elmondta egy külföldi televízióban, hogy ők támogatják a bevándorlást "de a kampány alatt erről nem beszélhet"? Nos, újra itt vagyunk, szeretnék elhallgatni a valóságot, hogy hatalomra kerülésük esetén a háború kérdésében is kiszolgálhassák megbízóikat.

PestiSracok facebook image

Forrás: YouTube; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.