Pesti Srácok

Menczer Tamás: Ha a tegnap leadott szavazatokat egy országgyűlési választáson adták volna le, akkor a kormánypártok kétharmados felhatalmazást kaptak volna

null

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója az Országgyűlés utolsó tavaszi ülésnapján leszögezte: teljesen mindegy, hogy ki a soros a baloldalon, le fogják győzni. Menczer Tamás éppen ezért kijelentette, hogy örül annak, hogy Magyar Péter viszonylagos sikert ért el a vasárnapi választásokon, hiszen így elszámoltathatóvá válik és szembe kell néznie a szavazóival, így végre eldől, hogy mégis hová tartozik.

Az óbaloldalon és az újbalodalon is sok a hazudós figura, ezért a tényeket érdemes rögzíteni: az európai parlamenti és az önkormányzati választást is megnyerte a Fidesz–KDNP – fogalmazott Menczer Tamás, a kormánypártok kommunikációs igazgatója a parlamentben. A politikus a tavaszi ülésszak utolsó napjának napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy az 58 százalékos részvételi arány azt mutatja, hogy a magyarok megértették, hogy a választás tétje a háború vagy béke kérdése.

– húzta alá Menczer Tamás. Kiemelte, hogy minden erejükkel azon lesznek, hogy a magyar emberek döntésének érvényt szerezzenek és Magyarországot megvédjék. Az önkormányzati választások kapcsán jelezte, hogy 19-ből 19 megyei közgyűlést megnyertek, a megyei jogú városok közül pedig négyet megnyertek, hármat elvesztettek, a 2019-es állapotokhoz képest így a kormánypártok mérlege pozitív, hiszen 25 megyei jogú város közül 15-ben fideszes, vagy Fidesz által támogatott polgármester nyert.

PestiSracok facebook image

– rögzítette a kormánypárti politikus. A DK-ról szólva közölte, hogy kitartóan árulják el a magyar érdeket Brüsszelben a dollárokért cserébe, amire a magyarok azt mondták, hogy ebből elegük van. A Tisza Párt eredménye kapcsán azt mondta, hogy annak nagyon örül, mert ha kérni kellett volna ellenfelet a következő időszakra, akkor Magyar Pétert kérte volna, mert most ér véget az illúzió az újbaloldalon.

– zárta felszólalását Menczer Tamás. Válaszában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta, hogy a magyar demokrácia köszöni szépen, jól van, amit a magas részvételi arány is mutat. Köszönetet mondott azoknak, akik a Fidesz–KDNP-t támogatták a választáson.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.