Pesti Srácok

Sikongat a szélsőbaloldal: ismét „szóbűnözött” a pápa

null

Kiakadt a 444.hu, mert szerintük sértő kifejezést használt Ferenc pápa a melegekre, ráadásul a héten már másodszor. A szentatya ugyanis a „frociaggine” kifejezést használta, ami a szlengben nagyjából „buzulást” vagy „buziságot” jelent a 444 szlengszakértői szerint. Ez pedig skandalum.

Ferenc pápa római papoknak arról beszélt egy megbeszélésen, hogy a Vatikán falai között érezni a „buzulást”, ezért azt szeretné, ha a jövőben a homoszexuális fiatalokat nem engednék be a szemináriumokra. A pápa szavait a papok a médiának azzal kommentálták, hogy szerintük Ferenc pápa nem volt tisztában azzal, hogy ez a kifejezés sértő. Az egyházfő május végén az olasz püspöki konferencia zárt ajtós megbeszélésén tiltakozott a szexualitásukat meg nem élő meleg férfiak papi szolgálata ellen, majd hozzátette, hogy egyes katolikus szemináriumokban már így is túl sok volt a „buzulás”. A kijelentéséért később elnézést kért. A homoszexuálisok lobbijának a püspökök egyébként már korábban behódoltak, ugyanis engedélyezték volna, hogy a szexualitásukat nem megélő meleg férfiak felvételt nyerhetnek a szemináriumokba, de ezt Ferenc pápa aztán megtagadta. Pedig 2013-as megválasztása óta az egyházfő nyilvános nyilatkozataiban befogadóbb hangnemet képvisel az LMBTQ+ közösség felé. De a határokat azért nyilván meg kell húzni.

Forrás: 444. hu; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.