Pesti Srácok

Soltész Miklós: nem a halál kultúráját, hanem az életet üzenjük a világnak

null

A magyar keresztény közösségek és testvéreik az élet mellett teszik le voksukat, nem a halál kultúráját, hanem az életet üzenik a világnak – hangoztatta Soltész Miklós vasárnap Gyergyószentmiklóson, a FeltöltŐ című háromnapos keresztény zenefesztivál szabadtéri ökumenikus istentiszteletén.

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a gyergyószentmiklósi Művelődési Központ előtti téren mondott beszédében arra emlékeztette hallgatóságát: II. János Pál pápa már a kilencvenes évek elején figyelmeztette a "nyomorúságból épphogy kitört" népeket, hogy vigyázzanak, mert Nyugat-Európa – bármilyen jólétben él, bármilyen gazdagságban él, és látszólag mindene megvan a fiataloknak és időseknek, mégis – a halál kultúráját építi. Soltész Miklós rámutatott: ahogyan a tíz éve szentté avatott lengyel pápa is mindig az élet mellett állt, ma sincs más út, más lehetőség, mint az élet igenlése.

Az államtitkár egy személyes élménnyel támasztotta alá üzenetét. Felidézte: a hét elején a Magyar Országgyűlés elnökével, közel 700 zarándokkal, köztük száz erdélyivel együtt a czestochowai Szűz Mária-kegyhelyen járt zarándoklaton, amelyen az Országgyűlés díszőrsége is részt vett egyes koszorúzásokon. Ott mesélte el neki az egyik, a hetvenes évek végén született országgyűlési őr, hogy ma nem őrizhetné az Országgyűlést és a Szent Koronát, nem is élne, ha várandósan súlyosan megbetegedett, döntés elé állított édesanyja annak idején az élet helyett az abortuszt választotta volna, amiről orvosa akkor azt mondta: csak így maradhat életben és kerülheti el egy beteg, sérült gyermek világra hozatalát.

PestiSracok facebook image

– biztatta hallgatóságát az államtitkár, köszönetet mondva a FeltöltŐ keresztény zenefesztivált szervező Kántor Boglárkának, az összegyűlt fiataloknak, zenészeknek és lelkészeknek, hogy az életet hirdetik a világnak.

A felekezetközi (református és katolikus) szervezőcsoport által előkészített FeltöltŐ fesztiválon – a rendezvény honlapján olvasható tájékoztató szerint – idén is magyarországi és erdélyi zenekarok váltják egymást a színpadon, valamint különböző felekezetű, egyszerű és ismert emberek tesznek tanúságot a hitükről.

– írták céljaikról a székelyföldi keresztény zenefesztivál szervezői.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.