Pesti Srácok

Stikában, már a kampány végén került nyilvánosságra, hogy a Nagyvad lapáttal verné péppé Vitézyt, és bevallotta, hogy mindenkinek hazudik

null

Szombat óta kering egy több részletből összevágott, de azért mégsem igazán manipulált hangfelvétel a baloldali médiakörökben, amelyen Karácsony „Nagyvad” Gergely budapesti főpolgármester beszél politikai ügyekről. Többek között arról, hogy lapáttal verné Vitézy Dávidot, máshol meg arról, mennyire megvezeti Gyurcsányt az okos taktikájával.

– mondja Karácsony Gergely, a korábban a zuglói elásástól tartó főpolgármester egy, már szombat óta a balliberális portálokhoz eljuttatott hangfelvételen, amit okosan csak a választások után hoztak nyilvánosságra. Most épp a Telexet idézzük, akik csak a vasárnapi választások után merték leközölni az inkriminált felvételegyüttest, ahol Karácsony Vitézy kapcsán arról is beszél:

PestiSracok facebook image

A hangfelvételek egy másik pontján Karácsony arról is beszélt:

Majd arra leszünk kíváncsiak, hogyan magyarázza ki, vagy magyarázta már Gyurcsányéknak e kijelentését a nagyon ravasz, lapátos Karácsony, mert a Telexnek adott interjújában azt mondta, hogy ezzel nem is kell foglalkozni, mert ő egy nagypofájú politikus és ennyi.

Forrás: Telex; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.