Pesti Srácok

Szakértő: továbbra is van matematikai esély Vitézy Dávid győzelmére

null

A Századvég politikai elemzési igazgatója elmondta, egyáltalán nem szokatlan az NVB döntése, amivel helyt adott Vitézy Dávid fellebbezésének – írja a Magyar Nemzet.

A vasárnap tartott főpolgármester-választás nem hivatalos eredményei szerint rendkívül kicsi a különbség a Vitézy Dávidra és Karácsony Gergelyre leadott szavazatok között. Éppen ezért az LMP főpolgármester-jelöltjének érdemes kérelmeznie az érvénytelen szavazatok újraszámlálását Kiszelly Zoltán szerint. Az elemző kiemelte: jó esély van arra ugyanis, hogy végül az újraszámlálás eredményeként megfordulnak az arányok, és Vitézy Dávid lesz a főpolgármester-választás győztese. Kiszelly ugyanakkor elmondta: hazánkban korábban már számtalan példa volt arra különböző választások esetében, hogy amennyiben rendkívül szoros eredmények születtek, a második helyen álló fél kérelmezte a szavazatok újraszámlálását. Azzal kapcsolatban, hogy milyen esélyei vannak Vitézynek a választás megnyerésére, Kiszelly elmondta:

Az ügy politikai vonzatával és az újraszámlálással kapcsolatban hangulatkeltésbe kezdő Karácsony Gergelyről is szót ejtett Kiszelly Zoltán, aki elmondta: elég gyanúsnak tartja, hogy a baloldali vezetésű kerületekben, többek között a IV. kerületben kiugró mértékű az érvénytelen szavazatok aránya.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Kiszelly, aki kiemelte: Karácsony Gergely egy ilyen helyzetnek akar elébe vágni, és a saját buborékjában már most egy narratívát kezdett terjeszteni. A Századvég elemzési igazgatója elmondta: ebben a helyzetben a legfontosabb, hogy a törvények szerint kell eljárni, és a rendelkezéseknek megfelelően kell újraszámolni a kérdéses érvénytelennek minősített szavazatokat. A szakértő ugyanakkor egy kitekintést is tett: a baloldali pártok, különösen a Párbeszéd nevű formáció számára hatalmas tétje van az újraszámlálás eredményének, ugyanis a DK végleg bekebelezheti Karácsony Gergely mikropártját, ha a jelenleg is regnáló főpolgármester elveszti a választást.

– jelentette ki Kiszelly, aki elmondta: amennyiben a Párbeszéd elveszíti a főpolgármesteri pozíciót, mindannyian Jávor Benedek sorsára jutnak, aki a Demokratikus Koalíció EP-listájának egyik meglehetősen hátul található helyét kapta meg, és esélye sem volt arra, hogy pozícióhoz jusson.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.