Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a régi, jól működő kapcsolatok mellett, jó biztonsági tartalék lehet a transz-ausztriai földgázvezeték Magyarország számára

null

Jó biztonsági tartalék lehet Magyarország számára a transz-ausztriai földgázvezeték (TAG), hiszen ezen keresztül lehetséges lesz az Olaszországba érkező cseppfolyósított földgáz bevonása hazánk ellátásába - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bécsben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a TAG-ot működtető vállalat vezetőivel is egyeztetett, majd ezt követően a közmédiának nyilatkozva kulcskérdésnek nevezte az európai energiaellátás biztonságát. Kiemelte, hogy az elmúlt évek válságai, különösen az ukrajnai háború kirobbanását követően világossá tették, hogy az energiabiztonság nem adottság, hanem azért folyamatosan dolgozni kell.

- figyelmeztetett.

PestiSracok facebook image

- szögezte le.

- tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország nem adja fel a saját nemzeti energiapolitikáját, hiszen az eddig abszolút biztonságot adott hazánknak, még a legsúlyosabb válságok idején sem volt semmiféle ellátási zavar, mindig volt elég energiahordozó, és ez így lesz a jövőben is.

- jegyezte meg.

Azonban arra is kitért, hogy a kormány számára a diverzifikáció nem a régi, jól működő kapcsolatoknak a feladását jelenti valami újért, hanem azt, hogy minél több forrás, minél több útvonal legyen elérhető.

A miniszter aláhúzta, hogy Magyarország földgázellátása jelenleg biztosított, nagyrészt a Török Áramlat vezetéken keresztül, de extra biztonságot ad, ha vannak alternatív lehetőségek is, és az Olaszországból Ausztrián keresztül Közép-Európába vezető földgázvezeték épp ilyen lehet.

Üdvözölte, hogy ezen az utóbbi időszakban ráadásul a tulajdonosok jelentős beruházásokat hajtottak végre azért, hogy "délről északra, vagy ha úgy tetszik, nyugatról keletre is tudjon földgázt szállítani".

- összegzett.

Forrás: MTI, fotó: Facebook