Pesti Srácok

Szijjártó Péter: az EU nem moshatja össze a gazdasági és a politikai kérdéseket

null

Magyarország ellenzi, hogy az Európai Unió összemossa a gazdasági és a politikai ügyeket a szabadkereskedelmi tárgyalásokon – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Manilában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető Enrique Manalo Fülöp-szigeteki külügyminiszterrel tárgyalt, majd úgy nyilatkozott: mivel Ázsia, annak is különösen a délkeleti része a világ leggyorsabban fejlődő régiói között van, az Európai Uniónak az az érdeke, hogy fejlessze és szorosabbá tegye a kapcsolatait ezzel a térséggel, ahelyett, hogy korlátozásokat vezetne be, például vámok formájában. Hangsúlyozta: ezért az, hogy az Európai Bizottság nemrégiben új vámok bevezetéséről döntött fontos iparágak esetében, hatalmas károkat okoz Európának, az európai gazdaságnak.

– tette hozzá. Azt is mondta: ha az unió továbbra is vámokat vezet be és ellehetetleníti a szabadkereskedelmi tárgyalásokat, azzal elvágja Európát a globális együttműködéstől, ami végső soron "gazdasági öngyilkosság" lenne. Szijjártó Péter kitért rá: a magyar elnökség gondoskodni fog arról, hogy a szabadkereskedelmi tárgyalások valóban csak a kereskedelemről szóljanak, nem pedig politikai ügyekről.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A miniszter kijelentette: Magyarország a szabadkereskedelem oldalán áll, annak ugyanis rengeteg előnye van, különösen az olyan nyitott gazdaságú országok számára, mint Magyarország.

– mondta. Emlékeztetett: ezek a tárgyalások 2015-ben megrekedtek, mert az Európai Unió a kereskedelemmel nem összefüggő kérdéseket is össze akart vonni a kereskedelmi ügyekkel.

– vélekedett. Hozzátette: a magyar EU-elnökség alatt számos tárgyalási fordulóra sor kerül majd.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook