Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország továbbfejleszti az együttműködését az Egyesült Arab Emírségekkel

null

Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek sokat profitált eddig is a kétoldalú együttműködésből, így a felek készen állnak a kapcsolataik további fejlesztésére – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egyesült Arab Emírségek gazdasági miniszterével, Abdalláh bin Tuk ál-Marrival közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 8 százalékkal bővült, és idén eddig a magyar export újabb 18 százalékos emelkedést produkált, ami jól mutatja, hogy a hazai vállalatok piacra lépése egyre sikeresebb a közel-keleti országban. Ennek kapcsán üdvözölte, hogy mezőgazdasági együttműködési megállapodást írtak alá, amely további lehetőségeket teremthet a magyar élelmiszeripari termékek és technológiák kivitelére az Egyesült Arab Emírségekben. Leszögezte, hogy az együttműködés szélességét demonstrálja, hogy emellett az űrkutatás területén is megállapodást írt alá a két ország, amely elősegíti majd a magyar űrhajósprogram nemzetköziesítését.

Kitért arra a zászlóshajó-projektre is, amelynek keretében új negyed épül a Rákosrendező vasútállomás környékén, ez a fejlesztés szavai szerint új lendületet ad Budapest fejlődésének.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a világgazdaság növekedésével párhuzamosan az energiaigény is nő, s ez a folyamat csak gyorsulni fog a következő időszakban.

– szögezte le. Tudatta, hogy ezért abban is megegyeztek, hogy magasabb szintre léptetik a két ország kutatási, szakmai, oktatási és képzési együttműködését, valamint együtt fognak működni a nukleáris energiával szembeni negatív diszkrimináció ellen.

– mondta. A miniszter kitért arra is, hogy az emberiség most a veszélyek korát éli, a világ számos súlyos biztonsági kihívással szembesül, ez pedig az ismételt blokkosodás irányába tolja a nemzetközi politikát. Kiemelte, hogy ez a trend élesen ellentétes hazánk érdekeivel, így a kormány ehelyett a konnektivitás erősítését szeretné látni.

– jegyezte meg. Érintette a háborús konfliktusok okozta rendkívüli gazdasági nehézségeket is, és leszögezte, hogy a béke megteremtése, a fegyveres konfliktusok lezárása igen komoly gazdasági érdek is. Példaként említette a gázai válság egyik fontos következményét, a vörös-tengeri kereskedelmi hajózás terrortámadások miatti veszélybe kerülését.

– fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Purger Tamás