Pesti Srácok

Szijjártó Péter: mindkét fél sokat profitál a Magyarország és Azerbajdzsán közötti együttműködésből

Szijjártó Péter: mindkét fél sokat profitál a Magyarország és Azerbajdzsán közötti együttműködésből

Magyarország és Azerbajdzsán kapcsolata a legjobb példa arra, hogy mennyi haszonnal járhat és milyen mértékű biztonságot adhat mindkét fél számára a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Bakuban.

A tárcavezető az azeri kollégájával, Ceyhun Bayramovval közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az emberiség a veszélyek korában él, amikor is számos konfliktussal kell szembenézni, amelyek nyomán a világ ismét a blokkosodás felé indult el. Szavai szerint ezzel szemben Magyarország és Azerbajdzsán határozottan kiáll amellett, hogy a globális politikában a következő éveknek nem a konfliktusokról, hanem az összeköttetésekről kellene szólniuk.

– mutatott rá. Ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy Magyarországot mennyi "bárdolatlan kritika és vád érte az európai partnerek részéről", amikor a kormány "gyakorlatilag a korát megelőzve" úgy döntött 2010-ben, hogy a stratégiai partnerség útjára lép Azerbajdzsánnal.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. Arra is kitért, hogy mára már mindenki számára világossá vált, hogy Európa energiaellátását nem lehet biztosítani hosszú távon, fenntartható módon Azerbajdzsán nélkül.

– fogalmazott. Szijjártó Péter ezután rámutatott, hogy Európa immár két és fél éve az ukrajnai háború árnyékában él, a magyar kormány ezért üdvözli, hogy Azerbajdzsán és Örményország is jelentős lépéseket tesz annak érdekében, hogy a béke visszatérjen a kaukázusi régióba. Aláhúzta: hazánk július elsején átveszi az Európai Unió soros elnöki tisztségét, és ez idő alatt is minden olyan megállapodást és erőfeszítést támogatni fog, amely segíti a térségbeli helyzet stabilizálását.

– fogalmazott. A miniszter arról számolt be, hogy a kormány ezért is tett javaslatot arra, hogy ha az EU tízmillió dollárt ad Örményországnak aknamentesítésre, akkor ugyanezt a támogatást biztosítsa Azerbajdzsán számára is.

– vélekedett.

– fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.