Pesti Srácok

Szlovénia hivatalosan is elismerte az önálló palesztin államot

null

A szlovén parlament kedden hivatalosan is elismerte az önálló palesztin államot, a határozatot 52 képviselő támogatta a 90 fős parlamentben. Az ellenzéki jobbközép pártok nem vettek részt a szavazáson – közölte a szlovén közszolgálati televízió.

A szlovén nemzetgyűlés kedden egyetlen napirendi pontként, rendkívüli ülésen tárgyalta a kormány azon döntését, hogy Szlovénia független és szuverén államként ismerje el Palesztinát az 1967-es határokon belül, illetve azokon a határokon belül, amelyekről az érintett felek egy jövőbeli béketárgyaláson megállapodnak.

A Janez Janša korábbi miniszterelnök vezette, jobboldali ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) még hétfőn népszavazási indítványát nyújtott be, amely harminc nappal késleltette volna a szavazást. A baloldali kormányzó koalíció azonban úgy döntött, hogy újraértelmezi a nemzetgyűlés eljárási szabályzatának arra vonatkozó cikkelyét, amely szerint a népszavazási indítvány által megcélzott jogszabályokat nem lehet harminc napnál hamarabb szavazásra bocsátani. Még a délután folyamán összehívták a parlament külpolitikai bizottságának ülést, amelyen elutasították az SDS indítványát. A parlamenti szavazás előtt Urška Klakočar Zupančič házelnök azzal vádolta az SDS-t, hogy visszaél a népszavazás intézményével.

PestiSracok facebook image

– mondta. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a döntés megtámadható lesz az alkotmánybíróságon.

Janša parlamenti felszólalásában azzal indokolta a népszavazási indítvány benyújtását, hogy időt akarnak nyerni a kormánynak, hogy lehűljenek a kedélyek, és némi előrelépés történjen a béketörekvésekben, és Szlovénia csatlakozhasson azokhoz az országokhoz, amelyek a legmegfelelőbb pillanatban fognak lépni. Úgy vélte: van rá esély, hogy a következő harminc napban béketerv szülessen Izrael és a palesztinok között, és megszűnjön a konfliktus.

– húzta alá.

Aleksander Reberšek, az ellenzéki Új Szlovénia (NSi) képviselője szerint a kormánykoalíció visszaélt a parlamenti eljárással, amelyben pártja nem kíván részt venni.

Janša sajtótájékoztatóján azt mondta: a baloldali kormány olyan jogsértéseket követett el a jogállamisággal szemben, "amelyekhez foghatót sem Szlovéniában, sem más uniós országban nem találni".

– mondta.

A ljubljanai kormány május 9-én kezdeményezte a palesztin állam elismerését, és múlt csütörtökön el is fogadta az erről szóló határozatot, majd végső jóváhagyásra a parlament elé terjesztette. A lépésre azt követően került sor, hogy Spanyolország, Írország, Málta és Szlovénia miniszterelnöke március végén nyilatkozatot írt alá, amelyben leszögezte: kész elismerni a palesztin államot, ha a lépés "pozitív hozzájárulást jelent, és a körülmények is megfelelőek". Spanyolország és Írország azóta ezt már megtette. Szlovénia pedig kedden a világ 147. országaként ismerte el a független palesztin államot.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Ailen Díaz

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.