Pesti Srácok

Tripponék még idén is kitömték a korrupciós hálózatukban lévő SZIN-KER-t

null

Az Origo szerint Tripponék az utolsó percig ki akarják használni a hátralévő városvezetői időszakukat, bukásra készülnek a hétvégén. Erre utal az is, hogy az alpolgármester házfelújítását ténylegesen végző, és a korrupciós ügybe keveredett SZIN-KER Kft-vel még 2024-re is több felújítási szerződést kötött az önkormányzat tulajdonában álló egészségügyi cég. Most pedig a lap birtokába jutott levelezés azt is bizonyítja, hogy a SZIN-KER-en keresztül történt Tripponék házfelújítása részleteinek egyeztetése, ami bizonyítja a korrupciós hálózat meglétét.

Mint ismert, a szerződéseket Trippon Norbert városházi beosztottja, Borbíró Zoltán véglegesítette. Mindez azért is különösen érdekes, mert bár Trippon tagadni próbálta, hogy bármi rálátása lett volna az érintett cégek működésére, valójában az egyik beosztottja készítette elő azt a szerződést, amellyel elfedték, hogy az újpesti önkormányzat tenderbajnoka, a SZIN-KER Kft. végzett nagyértékű felújítást a közbeszerzésekért felelős alpolgármesternek. A fentiek már önmagukban is terhelőek Tripponra nézve, most azonban az Origóhoz eljutott dokumentum tanúsága szerint az Ungár Klára, korábbi SZDSZ-es politikus által vezetett szakrendelő az elmúlt 5 évben összesen nettó 161 millió forintnyi, bruttó több mint 200 millió forintnyi megbízást adott a Tripponék házfelújítását végző cégnek. 2024-ben a Bőrgyógyászat, nőgyógyászat, gyermekgyógytorna, gyermek szakrendelő építési és felújítási munkálatait végezték el közel 19 millió forint értékben.

Az Origo birtokába került levelezés bizonyítja, hogy a felújítást papíron végző Motingatlan Kft. a SZIN-KER Kft-n keresztül egyeztette le a szerződés szövegét és tartalmát Trippon házának felújításáról. Ez végképp bizonyítja a sajtóban megjelent korrupciós hálózat meglétét.

PestiSracok facebook image

Mint ismert, Trippon Norbert, Újpest alpolgármesterénél, a DK polgármesterjelöltjénél a házfelújítása ügyében tarthatott házkutatást a NAV korábban. Mint hozzáteszik, információik szerint egy kiterjedt számlagyáras hálózat ügyében nyomozott a NAV Újpesten is, amelyben valamilyen formában érintett lehetett Trippon is. A PestiSrácok.hu már korábban megírta: egy fél ciklus is elég volt ahhoz, hogy mesés gazdagságra tegyenek szert az újpesti DK-sok. Miután a közbeszerzésekkel bezárólag az összes pénzügyi jogkört a gazdasági alpolgármester, Trippon Norbert hatáskörébe rendelte a képviselő testület baloldali többsége, villámgyorsan építette a DK polgármesterjelöltje saját és a Gyurcsány-emberek vagyonát.

Forrás: Origo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.