Pesti Srácok

A Bozarban tartották a magyar soros elnökség nyitóceremóniáját

A Bozarban tartották a magyar soros elnökség nyitóceremóniáját

2024. július 1-jétől Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsa elnökségét, melynek nyitóceremóniáját hétfő este tartották Brüsszelben. A fél éven át tartó elnökség brüsszeli kulturális nyitóestjét a hagyományokhoz híven a Bozarban tartották meg.

A teltházzal tartott ünnepségen Ódor Bálint, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének vezetője, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet köszöntötte a résztvevőket, melyet követően Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke mondott beszédet.

Ódor kiemelte, hogy az elnökség egyedülálló lehetőséget kínál az Európai Unió megerősítésére.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta.

Sulyok Tamás a nyitórendezvényen elhangzott beszédében úgy fogalmazott, hogy

A köztársasági elnök hozzátette, az európai egység olyan értékes és kifinomult dolog, mint a híres brüsszeli kézzel készített csipke. És mellette majdnem ugyanolyan törékeny is. Ha erővel bánunk vele, előbb-utóbb elszakad. És ha akár egyetlen szál is elszakad, akkor az egész csipke tönkremegy, és használhatatlanná válik. Közös felelősségünk, hogy együtt vigyázzunk rá - jelentette ki a köztársasági elnök.

Mesés előadás

Az est folyamán továbbá bemutatásra került a MÜPA Budapest Európai örökségünk című összművészeti alkotása. A produkció Johann Sebastian Bach és Bartók Béla művein és gyűjtésein keresztül mutatta be, hogy az európai népek zenéit és táncait hogyan építették be saját művészetükbe. Mindkét zeneszerző jelentősen hozzájárult az európai népek kultúráinak megőrzéséhez: míg Bach Angliától Franciaországon át Olaszországig olvasztotta be zenekari szvitjeiben a népek táncainak dallamait, addig Bartók a közép-kelet-európai régió népi alapú zenéit gyűjtötte csokorba és építette be művészetébe. Az Európai örökségünk alkotás ezen alappillérek közé épít hidat, rámutat az európai népek és nemzetek kultúrájából eredő gyökereinkre és az ezek kapcsolatából született és újra születő kulturális sokszínűségre, amelyben Európa ereje rejlik. A július 1-jén megtartott nyitórendezvény ezzel méltó utat nyitott a 2024 második félévi magyar elnökségnek a félév során megrendezésre kerülő rendezvényeinek. Forrás, fotó: https://hungarian-presidency.consilium.europa.eu/
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?