megnyitó
Erdély és Tusványos a magyarság Mekkája – Elindult a 32. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor
Tusványos a nemzetpolitikai időszámításnak is évkezdetét jelenti, hiszen hagyományosan itt összegzik az elmúlt év eredményeit, és itt fogalmazzák meg a következő év céljait – fogalmazott megnyitóbeszédében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a 32. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor első napján. Mint hozzátette, Erdély és Tusványos a magyarság Mekkája, hiszen életében legalább egyszer mindenkinek el kell ide látogatnia. Ugyanitt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a tábor egyik alapítója kiemelte: egy kulturális háború is zajlik a világban, amelyet különösen a Nyugat vív, amikor az olyan alapvető emberi értékek is megkérdőjeleződhetnek, mint az emberi élet, a múlt, történelem, a nemi szerepek. Ebben a kulturális önvédelmi harcban a magyarság szövetségeseket keres. Puskás Aréna, Ismerős Arcok, libsi sivalkodás - A baloldal csak gyűlölködni tud
Elkészült, megnyitott, jó lett, örülünk neki, illetve örülnénk, de vannak, akik ebbe csakazértis belepiszkítanak. Erről talán majd írok egy külön cikket, mert érdemes: miért kell bizonyos politikai erőknek, és a velük – eufémisztikus kifejezéssel élve – szimbiózisban működő médiának folyton mérgeznie a közéletet, rontani a hangulatot, elvenni az emberek kedvét… Igen, ez egy tök jó téma, tényleg fogok róla írni.