Pesti Srácok

Erdély és Tusványos a magyarság Mekkája – Elindult a 32. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor

null

Tusványos a nemzetpolitikai időszámításnak is évkezdetét jelenti, hiszen hagyományosan itt összegzik az elmúlt év eredményeit, és itt fogalmazzák meg a következő év céljait – fogalmazott megnyitóbeszédében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a 32. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor első napján. Mint hozzátette, Erdély és Tusványos a magyarság Mekkája, hiszen életében legalább egyszer mindenkinek el kell ide látogatnia. Ugyanitt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a tábor egyik alapítója kiemelte: egy kulturális háború is zajlik a világban, amelyet különösen a Nyugat vív, amikor az olyan alapvető emberi értékek is megkérdőjeleződhetnek, mint az emberi élet, a múlt, történelem, a nemi szerepek. Ebben a kulturális önvédelmi harcban a magyarság szövetségeseket keres.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke megnyitóbeszédében arról beszélt: Tusványos minden évben üzen a világnak, a közvetlen és tágabb környezetének egyaránt. Mint kifejtette, olyan korban, a posztdemokrácia korában élünk, amikor megkérdőjelezhetők az erkölcsi normák, és meg is kérdőjelezik azokat. A politikai vitákban nem az érvek és értékek számítanak, hanem hogy

Mint hozzátette, párhuzamos politikai diskurzusok monológja zajlik, amelyek a végtelenben, azaz sosem találkoznak, a pártérdek mindig felülírja a nemzeti érdeket. Toró T. Tibor kiemelte: Tusványos ezekre úgy reagál, hogy nem enged ’48-ból, nem enged ’56-ból, és nem enged ’89 értékeiből és eredményeiből, azaz nem hajlandó elfogadni, hogy pábeszéd helyett a törzsi ösztönhöz hasonló politikák valósuljanak meg. Kitért arra: a tábor Bukarestnek és Brüsszelnek egyszerre üzeni, hogy továbbra is időszerűek a közösségi autonómiákra épülő stabil politikai program kialakításának kérdései, amelyeket nem tesz zárójelbe egy háború.

PestiSracok facebook image

Nemzetpolitikai időszámítás

Potápi Árpád János köszöntőjében arról beszélt, hogy Tusványos nemcsak egy közéleti, politikai fórum, hanem a Kárpát-medence egyik legjelentősebb kulturális eseménye is, hiszen a közéleti, politikai témák mellett bemutatkozik a magyar művészet, gasztronómia, folklór és nem utolsó sorban a könnyűzene. Az államtitkár megjegyezte: a Kárpát-medence szerte zajló szabadegyetemek, mint Martos, Gombaszög, Palics vagy Sátoraljaújhely lényegében Tusványoson egyesülnek. Mint hangsúlyozta, Tusványos a nemzetpolitikai időszámításnak is évkezdetét jelenti, hiszen hagyományosan itt összegzik az elmúlt év eredményeit, és itt fogalmazzák meg a következő év céljait.

– hangsúlyozta, kiemelve: az esemény után nemzeti összetartozásunk érzése erősödik meg, az ebből táplálkozó közös erőfeszítések teszik lehetővé, hogy egységes Kárpát-medencéről beszélhessünk.

A magyarság szövetségeseket keres a kulturális önvédelemben

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a tábor mottójával kapcsolatban arról beszélt: a szabadegyetem a ’90-es évek óta a béke szigete, olyan alapvető értékekkel, amelyeket az évtizedek során sem engedett el. Mint kiemelte, az orosz–ukrán háború kapcsán Magyarország a békediplomácia útját választotta, ezért sem véletlen, hogy a béke kérdése számtalan panelbeszélgetés során, de még Orbán Viktor miniszterelnök szombati beszédében is hangsúlyosan fog előkerülni. Úgy összegzett: hazánk nem hisz a háború katonai megoldásában, de határozottan elítéli az orosz agressziót és kiáll Ukrajnának az önvédelemhez való joga mellett. Németh Zsolt szólt arról is: folyamatos össznemzeti magyar belháború zajlik a Kárpát-medencében, úgy az anyaországban, mint a határon túl, ezért különösen fontos, hogy a legfontosabb kérdésekben egyetértés és konszenzus alakult ki. Úgy vélte, különösen fontos ez amiatt is, mivel egy kulturális háború is zajlik, amelyet különösen a Nyugat vív, amelynek során az olyan alapvető emberi értékek is megkérdőjeleződhetnek, mint az emberi élet, a múlt, történelem, a nemi szerepek.

– hangsúlyozta, kiemelve: ennek lehetőségeire a közelgő EP-választás fog pontosabban rámutatni.

Vezetőkép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még