Pesti Srácok

A Schadl-ügy egyik tanúja is az Árpád-hídi tragédia egyik áldozata

null

A Schadl-ügy egyik tanúja ült élettársával abban a Suzukiban, amelyiknek nekiment a lopott taxit vezető férfi az Árpád-hídon. A pár azonnal meghalt. A HVG arról ír, hogy B. Ervin volt az a férfi, akit korábban Schadl György biztatott, hogy pályázzon végrehajtónak.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Suzukit egy 34 éves férfi vezette, vele az autóban 32 éves női utasa ült. A nő a lap információi szerint B. Ervin élettársa volt, ő is életét veszítette a tragédiában.

B. Ervin végrehajtó-helyettesként dolgozott. Ő volt az az ember, akitől az ügyészség által hivatalosan csak „1. számú tanúnak” nevezett, neve elhallgatását kérő informátora kapta értesüléseit a végrehajtói kar volt elnökének, Schadl Györgynek az ügyleteiről. Az 1. számú tanút áprilisban hallgatta meg az ügyben a bíróság, ő korábban, az ügy nyomozati szakaszában még azt mondta, „akiből később végrehajtó lett, azoknak vissza kellett osztani a pénzt Schadlnak”. Az 1. számú tanú amúgy szintén végrehajtó-helyettes, és ő nevezte meg informátoraként B. Ervint az április tárgyaláson.

B. Ervint a bíróság június végén hallgatta meg. Az Indexa meghallgatásáról azt írta, elmondása szerint nem dolgozott Schadl Györggyel, az 1. számú tanút pedig diákként ismerte meg, amikor annak pénzügyi gondjai akadtak. B. Ervin maga is próbálkozott a végrehajtói karrierrel, az utóbbi két évben négy pozícióra is jelentkezett, de eredménytelenül.

PestiSracok facebook image

A bíróság előtt azt állította, csak pletykákat mondott el az 1. számú tanúnak.

Forrás: HVG, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.