Pesti Srácok

Az egykori televíziós, Tóth Krisztina lett a MAFIT új elnöke

Az egykori televíziós, Tóth Krisztina lett a MAFIT új elnöke

Új elnököt választottak a MAFIT, azaz a Magyar FitKid Szövetség élére, miután Tóth János 25 év után lemondott elnöki tisztségéről. A posztra egyetlen jelölés érkezett dr. Tóth Krisztina személyében, akit elsöprő többséggel választottak meg a MAFIT tagegyesületei a Szövetség legutóbbi közgyűlésén.

Az egykori televíziós, kommunikációs szakember több mint hét éve aktívan tevékenykedik a sportéletben: a TRIACTO SE fitnesz, gyermek fitnesz és tánc szakosztályának vezetése mellett a Szövetség munkáját is évek óta hatékonyan segíti. A jogász végzettségű új sportvezető kiemelt feladatának tekinti a FitKid sport további hazai és nemzetközi népszerűsítését, illetve a tagegyesületekben folyó szakmai munka hatékony szövetségi támogatását annak érdekében, hogy az utánpótlás bázis további növelése mellett a magyar versenysportolók még magasabb színvonalon képviselhessék Magyarországot a hazai és nemzetközi versenyeken.

– hangsúlyozta dr. Tóth Krisztina.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a MAFIT új elnöke.

A FitKid egy 30 éves múltra visszatekintő, felmenő versenyrendszerű sport. Mozgásanyaga a talajtorna (akrobatika), az aerobik (aerobikos ugrások, erőelemek), a gimnasztika (gimnasztikus ugrások, lazasági elemek) és a tánc mozgásanyagából táplálkozik, de mindegyiktől különbözik. Ez adja a sport teljesen egyedi jellegét. A Magyar FitKid Szövetség tagegyesületeinek versenyzői országos versenyeken és bajnokságokon túl évente Európa Bajnokságon és Világkupán mérettethetik meg magukat a nemzetközi mezőnyben.

Forrás, fotó: fitkid

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.