Pesti Srácok

Biden azt ígéri kiszabadítja a kémkedésért elítélt amerikai újságírót

null

Az Oroszországban 16 év börtönre ítélt amerikai újságíró, Evan Gershkovich elengedéséért folytatott munka folytatását ígérte Joe Biden amerikai elnök pénteken reagálva a moszkvai ítéletre.

Joe Biden közleménye szerint a The Wall Street Journal tudósítója nem követett el bűncselekményt, és csak azért került bíróság elé, mert újságíró és amerikai. Az elnök megismételte, hogy az Egyesült Államok, összhangban az ENSZ megállapításával, törvénytelennek tartja Gershkovich fogvatartását. Egyben elismerését fejezte ki az újságírónak, aki a megpróbáltatások ellenére kitartást és erőt mutat. Az elnök közleménye szerint az amerikai kormány továbbra is kiáll a sajtó szabadsága mellett Oroszországban és világszerte, és leszögezte, hogy az újságírás nem bűncselekmény.

A Gershkovichot foglalkoztató The Wall Street Journal című napilap közleményében felháborítónak nevezte tudósítójának 477 nap óta tartó fogvatartását, és azt ígérte, hogy minden eszközt megragad a kiszabadítása érdekében. A médium egyben hamis bírósági eljárásnak nevezte az eljárást. Az újságírót egy orosz bíróság 16 év börtönre ítélte kémkedés címén pénteken Jekatyerinburgban. Evan Gershkovichot az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy riportúton tartóztatta le Jekatyerinburg közelében 2023. március 29-én. Az ügyészség szerint az amerikai állampolgárságú férfi a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megbízásából titkos információkat gyűjtött egy üzemről, amely harckocsik és egyéb katonai eszközök gyártásával és javításával foglalkozik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Carlos Osorio

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.