Pesti Srácok

Giorgia Meloni elmondta, hogy miért nem támogatta Ursula von der Leyen újraválasztását

Giorgia Meloni elmondta, hogy miért nem támogatta Ursula von der Leyen újraválasztását

Következetesen mondtunk nemet Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökké választására, mivel a német politikus nem vette figyelembe az európai polgárok akaratát - nyilatkozta Giorgia Meloni olasz kormányfő, az Olasz Testvérek (FdI) és az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöke a Corriere della Sera napilapnak szombaton.

Giorgia Meloni szerint az Európai Unió stratégiát tévesztett. Az Ursula von der Leyen második mandátumát biztosító európai parlamenti többségben "mindenféle erő és annak az ellentéte is megtalálható, olyan politikai erők szövetségével, amelyek semmiről nem gondolják ugyanazt, amivel azt kockáztatod, hogy nem lesz világos a kép" - mondta a miniszterelnök. Az FdI az utolsó pillanatig nem nyilatkozott szándékáról, csak az Európai Parlament csütörtöki szavazási eredménye után jelentette be, hogy nemmel voksolt Ursula von der Leyenre. Megjegyezte: az Európai Parlament politikai programja nem tükrözi az európai polgárok akaratát, amely a június 9-én lezárult EP-választásokon fogalmazódott meg.

- utalt elsősorban a zöld átállásra.

PestiSracok facebook image

Giorgia Meloni kijelentette: "Európa nem figyel a kontextusra, melyben mozog, és azt gondolja, hogy a missziója nem más, mint mindent túlszabályozni (...). Ha nem méred fel a színteret, fennáll a veszélye, hogy hatalmas problémákat okozol a versenyképességben". Emlékeztetett, hogy 1990-ben a tizenkét tagállamból álló EU a világ GDP-jének 26,5 százalékát mutatta fel, most viszont, huszonhét tagállammal az arány 16,5 százalék, miközben Kína tizennyolc százaléknál tart. Az olasz ellenzék bírálatára, miszerint Giorgia Meloni az első olasz kormányfő, akinek pártja nemmel szavazott az Európai Bizottság elnökének megválasztására, és ezzel elszigetelte az országot, közölte: "kötelességem kimondani, ha úgy gondolom, hogy a dolgok nem működnek, ahelyett, hogy a fejem a homokba dugnám".

Olaszország az EU egyik alapítója, egyik legnagyobb és legbefolyásosabb országa. Feladata az, hogy részt vegyen az "út kijelölésében, nem pedig az, hogy csendben asszisztáljon az eseményekhez". Olaszországhoz súlyához megfelelő biztosi pozíciót fog szerezni - mondta Meloni. Az Olasz Testvérek és a Matteo Salvini vezette Liga, a Patrióták Európáért tagja nemmel szavazott Ursula von der Leyen újraválasztására, az Antonio Tajani vezette Hajrá Olaszország (FI) viszont az Európai Néppárt tagjaként igennel voksolt. Meloni úgy vélte, hogy az olasz kormányerők pártjainak európai pozíciói, bár eltérőek, de hasznosak lesznek a római többség erősítésére.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.