Pesti Srácok

Így üdvözölte Matteo Salvini a magyar-osztrák-cseh hazafias erők összefogását

Így üdvözölte Matteo Salvini a magyar-osztrák-cseh hazafias erők összefogását

„A Liga párt évek óta dolgozik azon, hogy minél több párt csatlakozzon egy más Európa megépítéséhez a baloldal nélkül, üdvözöljük azokat, akik ebbéli hajlandóságot mutattak” – írta Matteo Salvini, a Liga olasz jobboldali párt vezetője közösségi oldalán.

A Liga vezetője azt követően írta mindezt, hogy vasárnap új, hazafias európai erők alkotta szövetség megalakítását jelentette be Bécsben Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével és Andrej Babissal, a cseh ANO vezetőjével együtt.

Matteo Salvini hangoztatta, hogy a baloldali erők az utóbbi években tönkretették Európát.

A Liga évek óta dolgozik annak érdekében, hogy minél több olyan pártot tudjon bevonni egy más Európa építésébe a baloldal nélkül, amelyek nem hajlandóak támogatni Ursula von der Leyent. „Minél jobban bővíteni akarjuk egy erős, patrióta, összetartó és a kerülőutakat ellenző csoport körvonalait” – fogalmazott bejegyzésében Matteo Salvini. Azt írta: „nagyon kedvezően értékeljük más politikai vezetők kijelentéseit, akik ma erre hajlandónak mondták magukat”.

PestiSracok facebook image

A jelenleg az Identitás és Demokrácia (ID) európai pártcsoporthoz tartozó Liga a bécsi találkozó előtt közleményt adott ki, amelyben kijelentette: „Brüsszel arroganciájával szemben”, amely a csúcsvezetői kinevezésekkel kapcsolatban úgy tesz, mintha mi sem történt volna a polgárok választása ellenére, és amely nem várja meg a francia választások eredményét,

Ahogyan Matteo Salvini többször szorgalmazta, nem halasztható tovább egy nagy csoport megalakulása az európai patrióták összefogásával – tartalmazza a közlemény.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.