Pesti Srácok

Kamala Harris egy hét alatt 200 millió dolláros kampánytámogatáshoz jutott

Kamala Harris egy hét alatt 200 millió dolláros kampánytámogatáshoz jutott

Kamala Harris választási kampánya egy hét alatt 200 millió dollárnyi támogatáshoz jutott - közölte az alelnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampányigazgató-helyettese vasárnap.

Rob Flaherty az X közösségi oldalon megjelent közleménye szerint július 21-ét követően, amikor Joe Biden visszalépett a választási indulástól és Kamala Harrist ajánlotta maga helyett, 170 ezren jelentkeztek önkéntes kampányaktivistaként. A kampányvezető illetékes azt is hozzátette, hogy a 200 millió dollár kétharmada új adományozótól érkezett. A demokrata kampánytámogatások beérkezése Joe Biden politikai támogatottságának csökkenésével párhuzamosan július első felében lelassult, ennek adott új lendületet az új jelölt színre lépése.

Donald Trump kampánystábja július elején tette közzé a felajánlásokat, ami szerint áprilistól június végéig 331 millió dollárt gyűjtöttek, és a hónap elején 284,9 millió dollár, választási célokra fordítható pénzeszközzel rendelkeztek. A republikánusok és demokraták közti választási küzdelem kiéleződését mutatják a Joe Biden visszalépését követő héten készült közvélemény-kutatások is.

Szombaton hozták nyilvánosságra a Fox News által megrendelt kutatást, amely azt mutatja, hogy az elnökválasztás kimenetele szempontjából kritikusan fontos államok közül Michiganben és Pennsylvaniában 49-49 százalék a két nagy párt jelöltjének támogatottsága, míg a szintén fontos Wisconsinban Donald Trump egy százalékponttal vezet; a jelenleg demokrata vezetésű Minnesota államban Kamala Harris 6 százalékpontos vezetését mérték a kutatók.

PestiSracok facebook image

A The Wall Street Journal napilap által megrendelt, pénteken kiadott felmérés szerint országosan Donald Trump 49, míg Kamala Harris 47 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A demokrata szavazók 81 százaléka ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy lelkesen támogatja pártja várható új jelöltjét. Joe Biden jelöltsége iránt a demokrata párti szavazók 37 százaléka lelkesedett - derül ki a The Wall Street Journal korábbi felméréséből. Pénteken jelent meg a Forbes által megrendelt közvélemény-kutatás eredménye is, ami 51-49 arányú vezetést mutat Donald Trump javára; a New York Times megrendelésére készült és csütörtökön kiadott kutatás szerint Donald Trump 48 százalékos támogatottságával áll szemben Kamala Harris 47 százaléka.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/Tony Gutierrez)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.