NATO-felmérés: bajban van Európa védelmi rendszere

Hatalmas lyukak tátongnak a védelmi rendszeren, több százezer katona kellene egy estleges támadás megállításához – állapította meg az Euractiv beszámolója alapján a NATO katonai vezetői.
A lap emlékeztet: a NATO-vezetők tavaly állapodtak meg a védelmi képességek felturbózásáról az orosz agresszió miatti félelmek miatt. Hogy ez pontosan mit jelent, abban azonban nem sikerült megegyezni, a minimális követelményeket azonban mostanság küldték szét a tagállamoknak – erről és más érdekes adalékokról beszélt a lapnak névtelenül nyilatkozó katonai szakértő.
Trump lehetséges győzelmétől – s így a szövetség gerincét alkotó amerikai haderő szerepének csökkenésétől – való félelem mellett ugyanakkor abban megvolt az egyetértés, hogy az amerikai elnökválasztás kimenetelétől függetlenül a kontinensnek meg kell emelnie katonai kiadásait.


MTI/EPA/Hannibal Hanschke
Márpedig ez sok esetben meg fogja haladni a GDP eddig előirányzott – és eddig is sok állam által be nem tartott – 2 százalékos ráfordítását. Ezt nem lesz könnyű eladni a közvéleménynek demokratikus országokban, ahol a védelmi kiadásokra hivatkozva rendelnének el megszorításokat.
Mindez azért is kellemetlen, mert a mintegy 147 milliárd dolláros össz-NATO-ráfordításból az amerikaiak évente mintegy 968 milliárd dollárt költenek (ez nagyjából öt évnyi magyar GDP), a második legtöbbet költő ország, Németország ennek kb. a tizedét. Márpedig most kelleni fog a pénz – és kelleni fog az ember is.
Forrás: Mandiner; Fotó: Tiger típusú harci helikopter repül a német fegyveres erők páncélozott gyalogdandárjának hadgyakorlatán a németországi Klietzben 2024. március 18-án. MTI/EPA/Hannibal Hanschke