Pesti Srácok

Nem érzik magukat európainak az ukránok egy felmérés szerint

null

Az Ilko Kucheriv Demokratikus Kezdeményezések Alapítvány által végzett szociológiai felmérés szerint az ukránok 53 százaléka még mindig nem vagy csak korlátozott mértékben érzi magát az európai közösség részének. Ezzel szemben a megkérdezettek mindössze 40 százaléka mondta, hogy bizonyos mértékben európainak érzi magát – írta az UNN nevű ukrán hírportál.

A tanulmány megállapította, hogy azok, akik európaiaknak tartják magukat, többnyire Ukrajna nyugati részén élő és ukránul beszélő fiatalok.

A felmérésből az is kiderült, hogy az ukránok nem szívesen osztoznának szuverenitásukon az Európai Unióval egy esetleges csatlakozás esetén. A megkérdezettek csaknem 50 százaléka mondta, hogy nem értene egyet azzal, hogy az EU szervei határozzák meg Ukrajna külpolitikáját. Több mint 45 százalékuk azt is ellenzi, hogy Brüsszel alakítsa Kijev védelmi politikáját. A megkérdezettek mindössze 37 százaléka támogatja, hogy az EU befolyást gyakoroljon ezekre a területekre.

PestiSracok facebook image

– áll a tanulmányban.

Mandiner; Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtószolgálat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.