Pesti Srácok

Németh Zsolt: tiltakozni kell az erőszak és az agresszivitás eszkalációja ellen

Németh Zsolt: tiltakozni kell az erőszak és az agresszivitás eszkalációja ellen

Tiltakozni kell az erőszak és az agresszivitás eszkalációja ellen - mondta Németh Zsolt szerdán Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közéleti programjainak megnyitóján.

A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy fogalmazott: dráma, hogy megtörténhetett, hogy előre megfontolt ideológiai és politikai szándékkal rálőhettek az amerikai elnökjelöltre, Donald Trumpra, és néhány héttel korábban ugyanúgy rálőttek Robert Fico szlovák miniszterelnökre. Az erőszak és az agresszivitás eszkalációja megköveteli, hogy demonstráljanak, tiltakozzanak ez ellen. Ez elfogadhatatlan és szembemegy mindazzal, amiért 33 éve elindították Tusványost - rögzítette a fideszes politikus.

Kitért arra is, hogy az Európai Parlamentben létrejött egy olyan többség, amely lábbal tiporja az EP alapvető eljárási szabályait, egyúttal lehetetlenné téve a pozíciók mandátumarányos elosztását. Kijelentette: tiltakozni kell a konfrontáció, az eljárási szabályok lábbal tiprása ellen, ki kell állni a kooperáció, az együttműködés, a dialógus mellett.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Németh Zsolt.

(MTI / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."