Pesti Srácok

Nyomozás indult a szolnoki kalandparkban megrúgott kisfiú ügyében (Videó)

Nyomozás indult a szolnoki kalandparkban megrúgott kisfiú ügyében (Videó)

Bántalmaztak egy kisfiút a szolnoki kalandparkban, az ügyben nyomoz a rendőrség. A múlt héten történt esetről a Szóljon.hu hírportál számolt be, közölve, hogy Lits László, a parkot üzemeltető Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója feljelentést tett a rendőrségen.

András Hunor Lehel, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére szerdán elmondta, hogy a Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozást folytat garázdaság vétségének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt a rendőrség nem ad – tette hozzá.

Lits László szerdán telefonon az MTI-nek elmondta: az elmúlt hét második felében egy gyerekcsoport érkezett a régió leglátogatottabb kalandparkjába, amely teljesen be van kamerázva.

Így a történtekről is felvétel készült, amelyen jól látszik, hogy egy felnőtt – mint kiderült, a csapat egyik felügyelője – felrúg egy kisgyermeket.

Hozzátette: a felvételen az is látszik, hogy a kalandpark közelben lévő dolgozója épp nem látta az esetet, de érzékelte, hogy valami történt, néhány gyerek sírt is. Az ügyvezető elmondta: a kolléga jelzése alapján visszanézték a felvételen a jelenetsort, hétfőn feljelentést tett, a rendőrség pedig azonnal intézkedett.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?