Pesti Srácok

Orbán Viktor a béketárgyalásokról: bármit is tesznek, az oroszok kihagyásával nincs értelme (Videó)

null

Több mint két éve, nem sokkal a háború kitörése után járt utoljára nyugati vezető Oroszországban. Eddig, a magyar kormányfő, ugyanis a békemissziója során kijevi látogatását követően egyenesen Moszkvába utazott, hogy megtudja, mi Putyin álláspontja, mert mint mondta: bármiről is tárgyalnak, bármit is tesznek a békecsúcsokon, azokba az oroszokat nem vonják be azokba, akkor az semmit sem jelent.

Amint arról portálunk is beszámolt, Roger Köppel, a Weltwoche főszerkesztője, az elmúlt héten elkísérhette a magyar miniszterelnököt a magyar békemisszió második állomására. Köppel a tárgyalást követően rövid interjút is készíthetett Orbán Viktorral, melynek részletei már felkerültek a közösségi médiába.

A kormányfő a repülőgépen kifejtette, hogy az elsődleges célja az volt, hogy mindkét harcoló fél vezetőivel tárgyaljon. Mint mondta, három fő kérdésben akarta megtudni Vlagyimir Putyin álláspontját:

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor szerint az orosz elnök egyértelmű választ adott: nem történhet úgy béketárgyalás, hogy az egyik harcoló felet nem hívták meg. Vagyis bármit is tesznek az oroszok nélkül, az eredménytelen lesz.

Forrás: Tiktok; Fotó: Képernyőfotó