Pesti Srácok

Teljesen abszurd, irigységtől terhes, ahogyan Brüsszelben felháborodtak Orbán Viktor békemisszióján - Így összegezte tapasztalatait a vezető svájci újságíró, aki elkísérhette útján a magyar miniszterelnököt

null

"Teljesen abszurd, hogy Brüsszelben felháborodnak Orbán Viktor békemisszióján, és elmondják mindennek a magyar kormányfőt, miközben persze nyilván irigységgel tekintenek rá" - fogalmazott Roger Köppel, a Weltwoche főszerkesztője, aki az elmúlt héten elkísérhette a magyar miniszterelnököt a magyar békemisszió második állomására. A svájci újságíró többek közt kiemeli útja tapasztalataival kapcsolatban, hogy Orbán Viktor az egyetlen uniós vezető, aki mindkét háborúzó féllel képes tárgyalóasztalhoz ülni. A miniszterelnök fáradhatatlanul dolgozik, "vasárnap sem állunk meg" - írta közösségi oldalán, melyben a mai kormányülésről készült fotókat tették közzé.

Orbán Viktor megteremtette a béketárgyalás esélyét – vonta le a végső következtetést az M1-nek nyilatkozó Roger Köppel, a Weltwoche főszerkesztője, aki az elmúlt héten elkísérhette a magyar miniszterelnököt a magyar békemisszió második állomására, Moszkvába. Az újságíró kifejtette, nagyon fontos, hogy a magyar miniszterelnök "nyitva tartja a diplomáciai csatornákat".

–jelentette ki.

PestiSracok facebook image

Abszurd, hogy a tűzszüneti javaslatra Brüsszelben felháborodtak

Köppel kitért Orbán Viktor békejavaslatára is, amelyet azért tartott problémásnak, mivel mindkét fél attól tart, hogy a másik oldalt segítené hadrendje újrarendezésében. Ugyanakkor abszurdnak nevezte, hogy a tűzszüneti javaslat miatt Brüsszelben felháborodtak.

-fogalmazott.

Orbán reális képet akar kialakítani az európai kontinens globális helyzetéről

Mint arról portálunk is beszámolt, Köppel a moszkvai látogatás kapcsán már közölt egy terjedelmesebb cikket, amelyben a tárgyalások eredményeit latolgatva írt többek között arról, szerinte

Külön kitért arra, hogy a magyar miniszterelnök a soros uniós elnökség elkövetkezendő hat hónapját arra akarja kihasználni, hogy európai szempontból alakítson ki reális képet a világ legfontosabb válságövezeteiről, illetve a kontinens globális helyzetéről. Az újságíró szerint bár Orbán Viktor számol a diplomácia irányainak megváltozásával Donald Trump esetleges megválasztása kapcsán, ugyanakkor a magyar miniszterelnök úgy véli, az EP-választások eredménye azt mutatja,

Mint fogalmazott, az európai népek három nagy üzenetet küldtek az európai választásokon, szerinte

Köppel úgy vélte, Orbán nem Európa ellen, hanem egy jobb Európáért küzd, ahol a tagállamoknak több befolyása van a folyamatokra, ezzel pedig Charles de Gaulle régi vízióját, „a nemzetek Európáját” idézi fel. Hozzáteszi, a magyar miniszterelnök saját elmondása szerint is inkább építő, segítő szerepet szán magának, Európát másoknak, a nagyobb tagállamoknak kell vezetniük.

Szánalmasra sikeredett a brüsszeli csúcsvezetők reakciója

Érdemes kitérni az uniós csúcsvezetők reagálására Orbán Viktor békemissziója kapcsán, hiszen a magyar miniszterelnök kihasználva az uniós elnökség adta lehetőségeket lényegében átvette a kezdeményezést az uniós külpolitikában, ezzel kirántva a talajt úgy Ursula von der Leyen, mint Charles Michael és Joseph Borell lába alól,

Az Európai Bizottság volt/leendő elnöke például azt bizonygatta az X közösségi portálon, hogy

Ugyanitt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, az uniós vezetők testületének feje sértődötten arról próbálta győzködni a közvéleményt, hogy hogy Magyarországnak az EU elnökeként sincs joga az Európai Unió nevében kapcsolatba lépni Oroszországgal. Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, az unió külügyese pedig azt hangsúlyozta, az EU Tanácsa sem adott felhatalmazást Orbánnak, hogy az unió nevében Moszkvába látogasson.

Hogy Borrell mennyire érzi, hogy feladatát lényegében átvette Orbán Viktor, azon a vasárnapi nyilatkozaton is lemérhető, amelyben azt nehezményezte, hogy a magyar miniszterelnök a moszkvai látogatást követően részt vett a Türk Államok Szervezetének ülésén is. Mint hangoztatta, Magyarország jelenleg uniós tagállamként csak december 31-ig tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét, és ez nem vonja maga után az unió külügyi képviseletét, amely állam-, illetve kormányfői szinten az Európai Tanács elnökének, miniszteri szinten pedig az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének feladata. Borrell azt próbálta sugallni, hogy a magyar kormányfő az Európai Unió és a Türk Államok Szervezete közötti közeledést készítette elő.

Az oroszoknak van tervük az EU-val kapcsolatos viszony rendezésére is

Mindenesetre éppen a türk megbeszélésre tartva Köppel egy terjedelmes videóinterjút is készített Orbán Viktorral, amelyben már a tárgyalások eredményeit elemezték. Itt a svájci újságíró többek közt a magyar kormányfő „oroszbarátságát” feszegette, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte,

Mint kiemelte,

Úgy vélte, nem szabad személyes kritikának venni a támadásokat a moszkvai tárgyalások miatt, mivel sokkal fontosabb a béke előmozdítása. Orbán Viktor kitért arra, a kijevi és moszkvai látogatás legfőbb célja az volt, hogy három kérdést tegyen fel a két ország vezetőjének. Itt kitért a fegyverszünet kérdésére is, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott,

Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, az oroszoknak konkrét tervük van az EU-Oroszország közötti viszony háború utáni rendezésre.

Vasárnap sincs megállás: kormányülésről posztolt a miniszterelnök

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap közzétett bejegyzése szerint ma sem pihennek, hiszen kormányülést tartanak a Karmelitában. Hétfőn pedig kormányinfón számolnak be a most elfogadott döntésekről.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.