Pesti Srácok

Pénteken lehet eredménye a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálásának

null

Kedden kezdődik és a tervek szerint csütörtökig tart a főpolgármester-választás érvényes szavazatainak újraszámlálása, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) várhatóan pénteken dönt az eredményről – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI).

A közleményben felidézték: a Kúria végzése alapján az NVB döntött a főpolgármester-választáson leadott érvényes szavazatok átvizsgálásának és újraszámlálásának módjáról. Ehhez a fővárosi kerületi helyi választási irodák közreműködését veszik igénybe.

A közleményhez mellékelt táblázat szerint kedden az I., az V., a VI., a VII., a XVI., a XVII., a XXII. és a XXIII. kerületben vizsgálják át a voksokat. Szerdán a II., a III., a IV., a XI., a XIII., a XIV., a XVIII. és a XXI. kerület következik, csütörtökön pedig a VIII., a IX., a X., a XII., a XV., a XIX. és a XX. kerület. Az újraszámlálás sajtónyilvános, azonban előzetes regisztrációhoz kötött – írták. A tájékoztatás szerint az újraszámlálás folyamatát a nemzetközi megfigyelők mellett a főpolgármester-választás versenyben lévő jelöltjei által megbízott megfigyelők is figyelemmel kísérhetik. A Nemzeti Választási Bizottság várhatóan pénteken dönt a főpolgármester-választás eredményéről – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.