Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a NATO továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége, amely kész és képes megvédeni magát és tagjait

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a NATO továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége, amely kész és képes megvédeni magát és tagjait

A NATO továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége, amely kész és képes megvédeni magát és tagjait - jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után Washingtonban.

A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki azt mondta, az idén 75 éves védelmi szervezetnek minden korábbinál több és jelentősebb biztonsági kihívással kell szembenéznie.

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Megítélése szerint ebben a helyzetben a csúcstalálkozó általános célja a transzatlanti egység megerősítése. Beszámolt arról, hogy a tárgyalások Ukrajna támogatása, a kollektív védelem megfelelő demonstrálása, valamint a csendes-óceáni partnerországokkal és az Európai Unióval folytatott együttműködés körül körvonalazódtak. Azt mondta, hogy a szövetségesek megerősítik elköteleződésüket Ukrajna támogatása mellett. A miniszter úgy látja, hogy ezek az erőfeszítések sok esetben éppen a háború meghosszabbításának lehetőségét hordozzák magukban. Az ukrajnai koordinációs szerepvállalás, valamint a többéves pénzügyi kötelezettségvállalás egyre jobban bevonja a NATO-t a konfliktusba. Magyarország ebben az eszkalációhoz vezető folyamatban nem vesz részt, és - ahogy Orbán Viktor miniszterelnök megállapodott a NATO jelenlegi és következő főtitkárával - sem pénzt, sem katonát nem ad ezekhez a kezdeményezésekhez - hangsúlyozta. Hozzátette: Magyarország cserébe nem akadályozza meg, hogy a többi szövetséges véghez vigye ilyen irányú szándékait.

Fejleszteni kell a tagok haderejét

A miniszter kifejtette, a NATO 75 éve azért jött létre, hogy megvédje közösségét. Az ehhez szükséges erőt azonban a szövetségesek saját nemzeti haderői adják, ezért kiemelten fontos ezek erősítése és fejlesztése. Úgy folytatta: Magyarország a meghatározott, GDP-arányosan 2 százalékos védelmi költési szintet már korábban elérte, és ezen belül, a fejlesztésre fordított összegek tekintetében is kiemelkedő, második helyen áll a szövetségesek között, "így elmondható, hogy Magyarország nemcsak elkötelezett, de kifejezetten jól is teljesít". A magyar katonák jelen vannak a NATO műveleteiben, és kiveszik a részüket a szövetség megerősítő intézkedéseiből is. Így hozzájárulnak a koszovói, az iraki, valamint a balti országok légtérvédelmét rotációs alapon ellátó missziókhoz, illetve Magyarországon van egy a NATO parancsnoki rendszerébe illeszkedő többnemzeti hadosztály-parancsnokság és egy többnemzeti szárazföldi harccsoport is - sorolta. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte a magyar gazdaság egyik új és egyre erősödő elemének számító védelmi ipart is, amely értékelése szerint a képességfejlesztéshez kapcsolódóan szintén nagyobb hangsúlyt kap a NATO-ban. A növekvő számú védelmi beruházás és a védelmi innováció több szegmensében elért sikereinek köszönhetően Magyarország akár nemzetközi szinten is jelentős szerepet tölthet be ezen a területen - hangoztatta a honvédelmi miniszter.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.