Pesti Srácok

Szijjártó Péter: A brüsszeli bürokraták beiratkozhatnának egy tanfolyamra Santiagóban (Videó)

Magyarország nagy erőkkel fog dolgozni az idei soros elnökségi féléve alatt a gazdasági és kereskedelmi együttműködés fejlesztésén az Európai Unió és Chile között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Santiago de Chilében.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a chilei kollégájával, Alberto van Klaveren Storkkal folytatott megbeszélésén kihangsúlyozta, hogy az Európai Unió az elmúlt időszakban rendkívül sokat veszített a versenyképességéből, amelynek szerinte több oka is van.

– mondta a tárcavezető. Szijjártó Péter úgy véli, ezzel folyamatosan szűkülnek az EU külső gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak lehetőségei, „ezért a magyar EU-elnökség idején nagy erővel fognak dolgozni a közösség külső gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztésén”. A külgazdasági és külügyminiszter aláhúzta: Chile a világgazdaságba egyik legmélyebben integrálódott ország, amely az elmúlt nyolc évben harminc állammal és integrációval tudott szabadkereskedelmi megállapodást kötni.

– jelentette ki, majd hozzáfűzte, hogy „mivel Chile egy ilyen mélyen integrálódott ország a világgazdaságba, ezért a vele való szorosabb együttműködés új lendületet hozhatna az európai gazdaság számára”

A miniszter leszögezte: Magyarország ezért arra törekszik a következő fél évben, hogy még idén le lehessen zárni az EU és Chile közötti, úgynevezett korszerű keretmegállapodás ratifikációját, ez ugyanis nagy lendületet adhatna a kapcsolatok fejlesztésének.

– mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA pool/Martin Divisek

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.