Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a magyar EU-elnökség fontos célja az együttműködés javítása a türk államokkal

Szijjártó Péter: a magyar EU-elnökség fontos célja az együttműködés javítása a türk államokkal

A türk államok kritikusan fontos szerepet játszhatnak a globális együttműködéshez való visszatérében, Magyarország az európai uniós elnöksége idején ezért fontos célnak tartja a kapcsolatok javítását ezen országokkal is - jelentette ki a tráca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az azerbajdzsáni Susában.

A tárcavezető a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) külügyminiszteri munkaülésén hangsúlyozta, hogy az emberiség válságokkal teli időszakot él, és Magyarország olyan ország, amely már több mint két éve a szomszédban tomboló háború árnyékában kénytelen élni.

Rámutatott, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus egyik fő következménye a kommunikációs csatornák ellehetetlenülése, ami pedig erősen rontja a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatok, s a fenntartható eurázsiai együttműködés megőrzésének esélyét.

Ennek kapcsán kifejtette, hogy Magyarország az európai uniós elnöksége idején mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megakadályozza a világ ismételt blokkosodását, hazánk ugyanis továbbra is a konnektivitásban, a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésben érdekelt.

PestiSracok facebook image

Kiemelte, hogy a globális együttműködéshez való visszatérés szempontjából a türk országok kritikusan fontos pillérnek számítanak, ezért is fontos célja Magyarországnak az együttműködés javítása az EU és a TÁSZ között.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy hazánk új lendület, új dinamizmus forrásaként tekint a türk államokra, amelyek a mai nehéz helyzetben nagyban hozzájárulhatnak az EU versenyképességének erősödéséhez.

Leszögezte, hogy Magyarország a legjobb példa arra, hogy miként lehet lényeges szerepe a térségnek Európa energiabiztonságában. Ezzel összefüggésben emlékeztetett rá, hogy idén Magyarország vált az első olyan, Törökországgal nem szomszédos országgá, ahova török földgáz érkezik. Rámutatott arra, hogy az ukrajnai háború kirobbanása óta az egyetlen sikeres közvetítési kísérlet még mindig Törökország nevéhez fűződik a gabonaegyezménnyel.

A miniszter kijelentette, hogy a TÁSZ-államok megerősödése abszolút egybevág Magyarország nemzeti érdekeivel. Ennek további előmozdítása kapcsán négy fő pontot említett. Az első, hogy százmillió dollárral nemrég lezárult Magyarország csatlakozása a türk beruházási alaphoz, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a hazai cégek jelentősebb hozzáférést kapjanak az érintett országok piacaihoz, és ezáltal a mostaninál is többet tudjanak profiálni a térség gazdasági növekedéséből.

Tájékoztatása szerint ehhez igen jó alapot nyújt, hogy a kereskedelmi forgalom ezen országokkal tavaly 27 százalékkal bővült, így elérve az ötmilliárd dollárt, ami újabb rekordnak számít. Emellett igen fontosnak nevezte Vásári István kinevezésének jóváhagyását a TÁSZ európai, budapesti székhelyének az élére.

Majd pedig arról is beszámolt, hogy az Aszálymegelőzési Intézet első két projektje Üzbegisztánban és Kirgizisztánban zajlik, ami helyzetbe hozhatja a fejlett magyar vízgazdálkodási technológiákat itt is.

Végül kifejtette, hogy a kulturális kapcsolatokra is nagy hangsúlyt fektetnek, amit jól demonstrál, hogy Magyarországra idén 1585 diák érkezett tanulni ösztöndíjjal a türk államokól.

MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.