Pesti Srácok

Szlovén belügyminiszter: a rendőrség ellenőrzés alatt tartja a migrációt

Szlovén belügyminiszter: a rendőrség ellenőrzés alatt tartja a migrációt

A szlovén rendőrség ellenőrzés alatt tartja az illegális migrációt, és idén már több mint 300 embercsempészt fogtak el - jelentette ki Bostjan Poklukar szlovén belügyminiszter kedden az önkormányzati szövetségek képviselőivel tartott tanácskozáson.

A tárca közleménye szerint Poklukar a ljubljanai találkozón beszámolt a jelenlegi helyzetről, valamint ismertette az illegális migráció visszaszorítására irányuló európai uniós és nemzetközi erőfeszítéseket. Az illegális határátlépések száma idén magasabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban volt, de Szlovénia továbbra is tranzitország marad - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a migrációs helyzet stabil, a Ljubljanában, Logatecben és Postojnában lévő menekültközpontok nem túlzsúfoltak.

A belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint Szlovéniában az év első öt hónapjában 17 439 határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, ami 11 százalékos növekedés a megelőző év ugyanezen időszakához képest.

Januártól május végéig 16 755-en jelezték nemzetközi védelem iránti szándékukat, 14 százalékkal többen, mint 2023-ban. Az illegális bevándorlók többsége azonban még a menekültügyi eljárás előtt elhagyja az országot. A migránsok főként Szerbián és Montenegrón keresztül érkeznek Boszniába, onnan Horvátország, majd Szlovénia felé folytatják útjukat, ahonnan Nyugat-Európába igyekeznek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Osztrák katona migránsokra felügyel az osztrák-szlovén határnál lévõ befogadóállomásnál a szlovéniai Sentiljben 2015. október 31-én. MTI Fotó: Varga György

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.