Pesti Srácok

Több alkatrészét azonosították a kijevi gyermekkórházba csapódott rakétának

Több alkatrészét azonosították a kijevi gyermekkórházba csapódott rakétának

Több mint harminc alkatrészét és roncsdarabját azonosítottákz ukrán igazságügyi minisztérium Kijevi Igazságügyi Szakértői Tudományos Kutatóintézetének (KNDISZE) szakemberei annak a H-101-es rakétának, amellyel az oroszok hétfőn a kijevi Ohmatdit gyermekkórházat eltalálták - közölte a tárca szerdán Facebook-oldalán.

A közlemény szerint hétfőn és kedden a kutatóintézet szakemberei a helyszínen végezték az oroszok által használt fegyver darabjainak vizsgálatát. Azonosították egyebek mellett a rakétaszárny, a farokrész és a motor külső burkolatának darabjait. Ezenfelül a szakértők a rendelkezésükre álló videófelvételek alapján hozzávetőlegesen kiszámították a cirkálórakéta méretét.

-fejtette ki Andrij Hajcsenko igazságügyi miniszterhelyettes. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat közzétette a fővárost ért hétfői orosz támadássorozat legfrissebb veszteségi adatait. Eszerint 33-an vesztették életüket, közülük ketten a gyermekkórházban. A halálos áldozatok között öt gyermek van. Rajtuk kívül 121-en sérültek meg.

PestiSracok facebook image

A United24 ukrán online platform sajtószolgálata közölte, hogy önkétes adakozók 300 millió hrivnyát (több mint 2,8 milliárd forintot) gyűjtöttek össze az Ohmatdit számára, ami háromszorosa az eredetileg megcélzott összegnek. A gyűjtést, amelyet az ukrán Monobankkal közösen indítottak, szerdán le is zárták. A közlemény szerint 55 országból több mint 320 ezer ember, valamint számos vállalat csatlakozott a kezdeményezéshez. Hozzáfűzték, hogy számos külföldi és ukrán sztár is adakozott, neveket azonban nem hoztak nyilvánosságra. Keir Starmer, Nagy-Britannia új miniszterelnöke a Bloomberg amerikai hírügynökségnek nyilatkozva - amelyet a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál idézett - egyértelművé tette, hogy Ukrajna használhatja a brit Storm Shadow rakétákat oroszországi katonai célpontok ellen. Hangsúlyozta, hogy az országa által adományozott rakéták felhasználási módja Ukrajna dolga. Megerősítette, hogy ebben a kérdésben nem változtat az előző brit kormány politikáján.

Viktor Szolimcsuk ezredes, a harkivi egyesített területvédelmi erők parancsnokhelyettese sajtótájékoztatóján közölte, hogy az orosz hadsereg 10 350 embert mozgósított a kelet-ukrajnai régió határ menti területein két hónappal ezelőtt megkezdett támadó hadműveletére. Szavai szerint július elejei adatok alapján 2939 orosz katona halt meg, 6509 szenvedett sérüléseket, 45 pedig megadta magát.

-mondta Szolimcsuk

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt 24 órában az ukrán csapatok 12 frontirányban verték vissza az orosz erők támadásait, 147 katonai összecsapás volt, a legtöbb ellenséges támadás a Donyeck megyei Pokrovszknál történt. A kijevi katonai vezetés legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette az 555 ezret. Saját közlésük szerint az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett két orosz harckocsit, 36 tüzérségi és három légvédelmi rendszert, továbbá 51 drónt.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.