Pesti Srácok

Többen mentek el kikapcsolódni idén júniusban, mint egy évvel korábban

Többen mentek el kikapcsolódni idén júniusban, mint egy évvel korábban

2024 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,8 millió vendég közel 4,2 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 11, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma -az idén egy héttel tovább tartó iskolai tanév hatására is - 2,2 százalékkal csökkent, a külföldivendég-éjszakáké 9,4 százalékkal nőtt.

Júniusban a vendégéjszakák 69 százalékát a kereskedelmi szálláshelyek adták, ahol a forgalom 1,6 százalékkal haladta meg az előző évit. A magán- és egyéb szálláshelyeken 6,5 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel korábban.

A belföldi vendégek száma 4,8 százalékkal magasabb, a vendégéjszakáké 2,2 százalékkal alacsonyabb volt az előző év azonos havinál. A belföldi vendégek száma 972 ezer, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 2,1 millió volt a turisztikai szálláshelyeken, ezen belül a kereskedelmi szálláshelyeken 679 ezer vendéget és 1,5 millió vendégéjszakát regisztráltak. Utóbbiak 64 százalékát szállodákban töltötték el, ahol a vendégéjszakák száma 2,3 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött belföldi vendégéjszakák száma 2,9 százalékkal elmaradt a 2023. júniusitól.

PestiSracok facebook image

A belföldi vendégéjszakák száma az összes turisztikai térségben csökkent az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb mértékben Tokaj és Nyíregyháza (13 százalékkal), illetve Győr-Pannonhalma térségében (12 százalékkal). Budapesten 5,7 százalékkal több, a Balatonnál 1,8 százalékkal kevesebb volt a turisztikai szálláshelyeken eltöltött belföldivendég-éjszakák száma.

Több külföldi jött, hosszabb időre

A külföldi vendégek száma 19, a vendégéjszakáké 9,4 százalékkal bővült az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A turisztikai szálláshelyekre érkezett 825 ezer külföldi vendég 2,0 millió vendégéjszakát töltött el, közülük 584 ezer vendéget és 1,4 millió vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken regisztráltak. Utóbbiak 79 százalékát szállodákban töltötték el, ahol a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 10 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.

A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött külföldi vendégéjszakák száma 19 százalékkal nőtt 2023 júniusához mérten. A külföldi vendégéjszakák száma a legerőteljesebben a Sopron-Fertő turisztikai térségben bővült (4,7 százalékkal), a leginkább Gyula és térségében esett vissza (14 százalékkal) az előző év azonos időszakához viszonyítva. Budapesten 17, Balatonnál 3,7 százalékkal nőtt a turisztikai szálláshelyeken külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma.

Összesen 30 794 turisztikai szálláshely, ezen belül 2899 kereskedelmi, illetve 27 895 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket júniusban. A kereskedelmi szálláshelyek közül 1004 szálloda és 1165 panzió volt nyitva június egy részében vagy egészében. A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 95 milliárd forint volt, 14 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Széchenyi Pihenőkártyával 4,0 százalékkal többet, 3,8 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a turisztikai szálláshelyeken az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Január-júniusban az előző év azonos időszakához képest 7,6 százalékkal több, összesen 17,8 millió vendégéjszakát regisztráltak a turisztikai szálláshelyeken. A belföldi vendégek 3,0, a külföldiek 12 százalékkal több (8,5 millió, illetve 9,3 millió) vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken - közölte a KSH.

Forrás: MTI, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSracok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.